Nem tudunk róla, hogy más szerviz már szétszedte-e Magyarországon az iPad 2-t, mindenesetre mi pár napja kaptunk egy fehér példányt, amit alig vártunk, hogy szétszerelhessünk. Sikerült előre beszereznünk gyári alkatrészeket, így felkészülten vártuk az első törött iPad 2-t. Kerestük a legnyugodtabb időpontot, amikor többen is ráérünk, ugyanis a régebbi modellhez hasonlóan a biztonságos szétszedéshez négy ügyes kézre van szükség.
Míg a korábbi modellben jópár fém stift tartja helyén a kijelzőt (érintőpanel, LCD és a vázszerkezet), addig a kettes modellben a helyhiány miatt nagyon alapos és erős ragasztóréteg fogja a felső üveg- és digitalizálóréteget. Ennél a modellnél nem képez egységet az LCD a felső rétegekkel, emiatt jóval nehezebb (de megfelelő körülmények között természetesen megoldható!) a pormentes összeszerelés. Az alaplapot nem szedtük ki ez esetben, csak készítettünk pár fotót a munkáról és a szétszedésről.
Az iPad 2 felépítését tekintve nagyon hasonló a negyedik generációs iPod touch-hoz, annyi különbséggel, hogy a touch-nál az LCD-t nem lehet különválasztani az érintőpaneltől.
Szerintünk egyébként az iPad 2 egy hajszálnyival könnyebben szerelhető, mint elődje, viszont sokkal sérülékenyebb.
A megmaradt kijelzőt pedig kreatívan felhasználtuk…





















MacBook Air védőfólia
MacBook Pro védőfólia
iPhone 3G/3GS védőfólia
iPhone 5 védőfólia
iPhone 4/4S védőfólia