Címke: csere

Miért mindig a bal hátsó lába törik a Mavic Pro-nak?

Tapasztalataink alapján a DJI Mavic Pro drónok egyik gyenge pontja a kihajtható lábak törékenysége, másik pedig a precíziós gimbal- és kameraegység sérülékenysége. Ha 5-10 méter magasságból leesik egy Mavic Pro, szinte biztos, hogy az elsőként földet érő lába akkora ütést kap, hogy megreped a láb felfüggesztése, vagy nagyobb esést követően akár a láb is eltörik.

Ne ijedj meg, hogy ennyit írunk törött Mavic Pro drónokról, ezek kiváló gépek, és nem esnek le maguktól az égből. A legtöbb esetben elővigyázatlanság, a féktávolság téves felmérése, kikapcsolt biztonsági szenzorokkal repülés áll a balesetek mögött. Pár tippet le is írunk majd ezzel kapcsolatban.

Itt folytatódik a történet! »

A tapadókorongos szétszedő szerszámunk.

Cseppálló de nem törhetetlen


iPhone 7 kijelzőcsere

Az iPhone 7 nemrégiben történt bemutatása és megjelenése óta fel tudtunk készülni az első hibás, sérült iPhone 7-esek fogadására. Ahogy az lenni szokott, nem kellett sokat várni az első iPhone 7 kijelzőcsere elérkezésére. Nem tétlenkedtünk addig sem: beszereztük a szükséges gyári alkatrészeket és szerszámokat, amelyek a szakszerű szereléshez szükségesek.

Az iPhone 7 kijelzőcsere (és persze sok más javítás is) a korábbi modellekhez képest jóval nehezebb. Ez az első olyan készülék, amelynek nyílásai és illesztési rései tömítve vannak cseppállóság végett. Emiatt egyrészt a szétszedés is sokkal körülményesebb (külön szerszámot kellett hozzá gyártatnunk!), másrészt összeépítés előtt is pótolni kell a tömítő ragasztást.

Az iPhone 7 szétszedése

A szétszedés menete az elején ismerősnek tűnhet, ugyanis a kijelzőt az alsó csavarok eltávolítása után felfelé kell billenteni. Miután megszabadítottuk a ragasztó tömítéstől a kijelző peremét, a billentést oldalirányba kell folytatni. Maga az szétválasztás nem egyszerű, ugyanis a tömítés annyira erősen tartja a helyén a kijelzőmodult, hogy a korábbi kézi tapadókorongos módszer használhatatlan. Helyette egy tapadókorongos nyitóeszközt kellett gyártatnunk, amivel sérülésmentesen meg lehet indítani a nyitást. A szerkezet csak annyira nyitja ki a készüléket, hogy a szalagkábelek ne feszüljenek meg, és ne sérülhessenek ezáltal.

Az iPhone 7 szerelésről írt cikkünket itt olvashatod »

csereprogram


Töltőfej-visszahívási program az Apple-nél

Az Apple díjmentesen kicseréli a 2003 és 2015 között gyártott sok milliós darabszámban értékesített falitöltők EU szabványú töltőfejeit (duckhead-nek is hívják ezt az alkatrészt). A csere azért volt szükséges, mert a töltőfej esetenként darabokra nyílhatott, így szabaddá vált azon fém része, ami a hálózati nagyfeszültséghez kapcsolódik, ami veszélyes baleseteket is okozhatott, ha valaki a törött töltőhöz véletlenül hozzáért.

FullSizeRender 2
A képen jól látszik, hogy a régi fajta adapter (bal oldalon) csatlakozó része könnyen ki tud szakadni a helyéről, míg az új változat (jobb oldalon) dugaljas része már egybe van öntve, így nem válhat ketté.

Mi már megkaptuk szállítmányunkat az újfajta adapterből, így bárkinek, aki hozzánk betér, díjmentesen tudjuk cserélni a töltőjének a fejét és az ügyintézést az Apple-lel majd utólag elintézzük a visszahívás keretein belül.

További információt az Apple weboldalán olvashatunk.

kijelzőcsere ismét


Törött kijelzős Retina MacBook Pro LCD-cseréje

Egyre gyakrabban találkozunk repedt vagy szilánkosra törött kijelzős (néha akár pixelhibás) Retina MacBook Pro gépekkel, ezért arra gondoltunk, hogy írunk egy ilyen jellegű javításunkról is, természetesen fotókkal tűzdelve, hogy láthassátok, hogy milyen érdekes és aprólékos ezeknek ezen gépek kijelzőjének a felépítése.

Az Apple egy ilyen meghibásodás vagy törés esetében mindig a komplett fedlapot cseréli a hivatalos szervizeiben, ami jóval egyszerűbb művelet, mint külön az LCD panel cseréje, de ennélfogva jóval költségesebb is, hiszen a teljes modulként kicserélt fedlap esetében sok olyan alkatrészt is kicserél az Apple, amik cseréje nem is lenne indokolt. Mi utánajártunk a gyári kijelzőpanelek beszerzési lehetőségének, és az eddigi beszállítónk, akivel már 5-6 éve együttműködünk és állandó színvonalon lát el minket eredeti alkatrészekkel (ezért tudunk például az iPhone kijelzőkre élettartam garanciát vállalni!), tudott segíteni nekünk az LCD panelek beszerzésében.

Az LCD panel cseréje a fedlapon belül nehéz és időigényes feladat, de még így is sokkal költséghatékonyabb, mint a teljes fedlp cseréje. Ráadásul az Apple-lel ellentétben, aki a teljes kicserélt modulra 3 hónap garanciát vállal, mi 6 hónap garanciát tudunk biztosítani az általunk pormentesen beépített LCD-kre.

Több képhez és további részletekhez kattints ide!

karbantartás


Penge iMac karbantartása és bővítése SSD meghajtóval

Már az új, pengevékony kialakítású iMac számítógépek szériája is lassan eléri a 3 éves kort, így lassacskán ezen gépek időszakos karbantartása és teljes tisztítása is aktuálissá vált. Jelenleg a 2012-ben kiadott gépek lépnek abba a korba, hogy érdemes a hibátlan működésük érdekében megejteni a karbantartásuk részeként egy teljes belső tisztítást, portalanítást és a hőpaszták cseréjét, de fiatalabb gépnél is indokolt lehet a munka elvégzése, ha azt nagyon poros környezetben használják.

A műhelyünkben egy 21,5 hüvelykes gépen elvégzett karbantartási munkafolyamatunkat fényképeztük végig, melyen nemcsak a karbantartást végeztük el, hanem egyúttal a gépbe szerelt merevlemezt is SSD-re cseréltük, hogy a gép használati sebességét és reakcióidejét körülbelül 4-5-szörösére javítsuk.

Ezekben a gépekben már nincsen optikai meghajtó, így viszonylag sok hely marad a légáramoltatásra, így elvileg kevésbé melegednének, de a telesítmény-növekedés hatására gyakorlatilag ugyanolyan hőmérsékleten üzemelnek, mint korábbi társaik. A 21,5 hüvelykes modellben 2,5 hüvelykes laptop-merevlemez található, a nagyobbik, 27 hüvelykes modellben pedig nagyobb, asztali gépekbe szánt 3,5 hüvelykes merevlemez felelős az adattárolásért. A nagyobb merevlemezek gyorsabb működésre képesek, de még ezek esetében is érdemes az SSD-re való csere, hiszen még ezeknél is 4-5x gyorsabb egy szilárdtest-meghajtó (SSD) adatátvitele és a beépítésével jócskán felgyorsíthatjuk gépünket.

(tovább…)