webshop menü
A szalagkábel keresztülmegy az egész készülék belsején, hivatalos apple csereprogram #apple #blog #iphone #szervizkaland

iPhone 5 bekapcsológomb csereprogram az Apple-nél

Gyakran találkozunk azzal a problémával iPhone 5 készülékek esetében, hogy a bekapcsológomb néha vagy egyáltalán nem működik, hiába nyomjuk akár erősen, akár finoman. A problémát a hatodik generációs iPod nano-hoz hasonlóan a gomb kapcsolómechanikájának meghibásodása okozza, melyet csak cserével lehet orvosolni. Ezt, hogy konstrukciós hibáról van szó, végre az Apple is felismerte és elismerte, ezért egy csereprogram indult.

Ezekben a készülékekben így díjmentesen elvégzik a szükséges javításokat, ha probléma adódna velük. Az Apple publikált egy weboldalt is (https://apple.com/support/iphone5-sleepwakebutton/), ahol a készülékünk sorozatszámát kell csak beírni és megtudhatjuk, hogy készülékünk érintett-e a csereprogramban. [Frissítés – 2018.10.2. Úgy néz ki, hogy időközben a külön erre a célra publikált honlapját megszüntette az Apple. A jelenlegi csereprogramok ezen az oldalon érhetők el.]

[2014.04.28.] Információink szerint az Apple nem a komplett készüléket cseréli, mint bármely más meghibásodás esetén, hanem egy erre specializált szerelőcsapat cseréli ki a hibás alkatrészeket.

Ha a hivatalos csereprogram túl lassú lenne

Fontos tudni azonban, hogy nem minden iPhone 5-öt érint a visszahívás, érdemes leellenőrizni a fenti weboldalon jogosultságunkat. Az is fontos, hogy az Apple-nél a javítás eltarthat pár napig, így akinek sürgős volna mielőbb használnia készülékét, az továbbra is fordulhat hozzánk, hiszen a munkát a legtöbb esetben 4-5 órás átfutással hibátlanul és nyommentesen el tudjuk végezni, térítés ellenében. A bekapcsológomb javításainkra 6 hónap garanciát vállalunk, szemben az Apple 3 hónapos garanciájával, úgy hogy közben a készülék az Apple-nél is garanciális marad a nyommentes és precíz beavatkozásnak illetve a gyári alkatrészeknek köszönhetően.

Ha valaki nem szeretne bajlódni a készülékének az Apple-höz való eljuttatásával és adminisztrációjával, akkor is tudunk segíteni, jelképes logisztikai díj fejében a készüléket eljuttatjuk egy hivatalos Apple szervizbe, ahonnan a javítás befejeződése után vissza is hozzuk.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük