Egy törött DJI Mavic Pro drón javítása
Bognár András – 2017. február 17. – 10 hozzászólás
Vásároltunk egy Mavic Pro drónt kvadkoptert. Röptettük, lezuhantunk, összetört, de meg is javítottuk! Indul az APPSolute drónszerviz!
Évek óta kacérkodtunk a gondolattal, hogy elmélyedünk a drónok lelkivilágában, mind a használatuk, mind a szervizük, javításuk tekintetében. 2016 végére ez a gondolat előbb szilárd elhatározássá, majd néhány héttel később cselekedetté érett, és megvásároltuk első kvadkopterünket, egy DJI Phantom 4 drónt. Azért döntöttünk a DJI márka mellett, mert ez a cég sorra mutatja be az innovatívabbnál innovatívabb megoldásokat a piacon, és fényévekkel a konkurenseik előtt járnak, ami minden felhasználó előnyére válik.
Amíg új drónunk kipróbáláshoz kerestük és vártuk a megfelelő alkalmat, a DJI bemutatta legújabb és számunkra leglenyűgözőbb termékét, a Mavic Pro drónt, egy sor újdonsággal. Egyből tudtuk, hogy ez kell nekünk, így végül a Phantom 4-ünket becseréltük egy Mavic Pro-ra, amelyet több hónapnyi várakozást követően 2016 karácsonyára meg is kaptunk. A várakozással nem volt baj, hiszen mire megérkezett, szinte már minden videót megnéztünk a használatáról; elemzéseket, kritikákat, beállítási segédleteket olvasgattunk. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy nem lehet eleget tanulni a témában.
Mavic Pro vs Phantom 4
Nem tervezzük minden részletre kiterjedően bemutatni a Mavic Pro képességeit és funkcióit, de leírnám azokat a tulajdonságait, amelyek miatt nem sajnáltuk a vadiúj Phantom 4-et lecserélni és várni két hónapot a Mavic Pro-ra.
Először is a méret: a Phantom 4 leszedett légcsavarokkal is körülbelül hatszor akkora helyet foglal, mint a Mavic Pro összehajtott (nem leszedett) propellerekkel, összecsukott vázzal. Sokat kerékpározunk a budai hegyekben, ahol kedvező helyek adódnak a drónunk reptetésére, de szemben a Mavic Pro-val, a Phantom 4-et esélytelen biciklivel szállítani, (nem beszélve a tartozékok extra helyigényéről, ami a Phantom 4-hez képest szintén jóval kedvezőbb a Mavic esetében). A méretből adódik egy tekintélyes súlykülönbség is, a Mavic körülbelül feleannyit nyom, mint a Phantom 4.

Mavic Pro – összecsukható, kamerás kvadkopter
Ezen kívül nagyon szimpatikus volt számunkra a távirányítók közötti különbség: a Phantom 4 távirányítója elég nagy, a Mavic-é kicsi, kézreálló és összecsukható. A Mavic távirányítójába egyszerűen úgy beleilleszthető a kamera képét közvetítő és a drónt vezérlő iPhone, mintha az a távirányító részét képezné. Ha nem lenne nálunk a DJI GO app-ot futtató eszközünk, akkor is fel tud szállni a drónunk csak a távirányító segítségével, bár ilyenkor célszerű a közelben maradni vele, hiszen nem látjuk a közvetített képet, és beállítási lehetőségeink sincsenek.
Nem volt számunkra kiemelten fontos szempont a drón által készített videó minősége, de örülünk, hogy a Mavic Pro képminősége nem marad el a Phantom 4 által készített képekétől.
Légikatasztrófa a MOM Parknál, 3 méter magasságban!
Az első pár alkalommal félelemmel vegyes izgalommal próbáltuk ki új szerzeményünket, és a következő tapasztalatokat szereztük. Az első tanulság, hogy ha valami baj van a reptetés közben, nem lehet egyszerűen megállni a drónnal, mindig előre kell készülni egy „B tervvel” is a váratlan eseményekre. A másik fontos tapasztalatunk, hogy drónt reptetni, amíg nem vagyunk profi pilóták, csakis nyílt terepen szabad, lehetőleg úgy, hogy legyen rálátásunk a repülőnkre. A fás, ligetes területeket azonnal felejtsük el, mert ilyen terepen nagyon könnyen baja eshet a gépünknek! Sajnos ezt mi saját példánkból tudjuk – reméljük, azzal, hogy ezt leírjuk, másnak nem kevés tanulópénzt spórolunk meg. Velünk ugyanis a következő történet esett meg:
Körülbelül a második-harmadik repülésünk alkalmával a MOM melletti Gesztenyés parkban indítottuk útjára a drónunkat, a kezdeti szokásos óvatossággal ismerkedtünk az irányításával, készítettünk pár próbafelvételt, a földtől 1 méteres magasságban repülve kerülgettük a fákat, nehogy valami baj történjen, még ha le is zuhanna a drón.
Ismerkedtünk a Mavic Pro ütközéselkerülő-rendszerével is. Elöl és alul kamerák és távolságmérő szenzorok vannak a gépen, amelyek megállítják a gépet repülés közben, ha az akadályt észlel. Fontos tudni azonban, hogy hátrafelé, oldalra és felfelé nem „lát” a Mavic Pro, így ezekben az irányokban közlekedve, könnyen ütközhetünk, ha nem vagyunk résen.

A lezuhant és összetörött drónunk így festett…
A mi Mavic Pro-nk tőlünk pár méterre, a szemünk láttára tört össze tapasztalatlanságunk okán. Mi történt? Szerettük volna kipróbálni, mi történik, ha az akku lemerül az automatikus hazatérést elindító szintre. Ez egy biztonsági funkció, úgy működik, hogy a drón nyomon követi, hogy milyen távolságra van a kiindulási pontjától és figyeli, hogy hogyan áll az akku töltöttségi szintje. Ezek alapján a drón kiszámolja, hogy mennyi energiára van még szüksége a biztonságos hazatéréshez. Amikor az akku töltöttségi szintje eléri a hazatérési szintet, a drón magától (rövid visszaszámolást követően) hazaindul. Ezt alapesetben úgy teszi, hogy felemelkedik egy előre beállított, biztonságosnak vélt repülési magasságba, visszatér a kiindulási pontja fölé, majd leereszkedik. Ezek közül nálunk az első lépésnél adódott a probléma: a drón éppen egy fa alatt volt, amikor fel szeretett volna szállni 30 méter magasságba. Pár méter emelkedés után megakadt és belegabalyodott a fa lombkoronájába, majd onnan lezuhant. A becsapódást úgy próbáltuk enyhíteni, hogy a drónt lábbal vettük le, mint egy focilabdát, de ez sajnos nem segített: a kamera gimbalostul leszakadt a vázról. Szegény drón a földön fejjel lefelé még röpködni próbált. Végül sikerül leállítani, hogy azután megrökönyödötten megszemlélhessük a katasztrófa eredményét. A kameramodult kb. 10 percig kerestük a hóban és végül a dróntól jópár méterre találtuk meg, szakadt kábellel. Nem esett ugyan nagyot drónunk, viszont azt sajnos nagyon szerencsétlenül.
DJI Drón szerviz – ahogy indultunk
Utólag már egyértelműen az a véleményünk, hogy felelőtlenség volt a drónunkat ligetes területen, komolyabb tapasztalatok nélkül kipróbálni, nem ismerve annak intelligens funkcióit és automatikus reakcióit. A hazatérési funkciót is könnyen megállíthattuk volna egy gombnyomással, megelőzve ezzel a bajt, ha jobban ismerjük a drón kezelését.
Szóval, ha már ilyen jól elintéztük magunknak a drónszerviz elindítását, és saját magunknak lettünk ügyfelei, meg kellett oldani a szakszerű és precíz javítást. Átnéztük hát a gépet, mi sérült, mit kell javítani, cserélni.
A drónunk gimbalja a tartólapjával együtt kiszakadt a vázból, ami miatt több alkatrészt is cserélni kellett. A gimbal a kamera három tengely körüli elsimított mozgatását és rezgések kiegyenlítését végzi. A gimbal-egységbe két kábel vezet: egy a kamera képtovábbításáért felel, a másik pedig a gimbal motorjaihoz fut. Mondanunk sem kell, mindkettő elszakadt. Maga a gimbal is egy rezgést csökkentő gumi felfüggesztésre akasztott fém lapra szerelve lóg a Mavic Pro orrából. Sajnos a fém lap öntött alumínium, nem pedig hajlított, ezért sokkal ridegebb, könnyen törik – nekünk is eltört ez az alkatrészünk. További szembetűnő sérülés volt néhány propellerünk megrongálódása, de szerencsére azok könnyen pótolhatók. A drónunk felső műanyagborítása is megsérült kicsit, de az már csak esztétikai jellegű és könnyen javítható probléma.
Érdekesség, hogy a balesetet követően egy alapvető tisztítás után drónunkat gond nélkül (és kamera nélkül…) tudtuk reptetni, és csak a szoftver jelezte, hogy nem találja a kamerát, ami miatt ugye képet sem tudott közvetíteni.
Ahogyan az lenni szokott amikor új készülék javításába kezdünk, először is fel kellett kutatni a megfelelő, gyári alkatrészforrásokat. A Mavic Pro még annyira új a piacon (és most, a cikk írásakor még mindig az!), hogy nemhogy alkatrészt, de még komplett drónszettet is csak többhónapos várakozás után sikerült beszerezni. Az, hogy hozzánk már 2016-ban megérkezett egy Mavic Pro, csodaszámba megy, hiszen a DJI még most, 2017 februárjában is nehezen szállítja ezeket a modelleket.
Hiába mozgattuk meg külföldi kapcsolatainkat is, amelyek már évek óta megbízható, gyári alkatrészekkel látnak el bennünket, sajnos sokáig nem tudtunk megfelelő alkatrészeket szerezni a sérült drónunk helyreállításához. Körülbelül egy hónap telt el, mire a szükséges két kábelt és az új burkolatot végre-valahára kézhez kaptuk.
Új boltunk megnyitása kapcsán (ez még titok!) nagyon sok teendőnk akadt, így csak egy kis lopott időben, éjszakai nyugalomban tudtunk nekikezdeni a drónunk megjavításának. Az alapos külső, majd belső tisztítást követően az Apple termékeknél is megszokott aprólékossággal szereltük szét a drónunkat, majd beépítettük az új alkatrészeket, és jelentjük: teljes sikerrel jártunk! Mavic Pro drónunk ismét repül, hibátlanul üzemel a gimbal és a kamera is.
Szervizes tapasztalataink
A Mavic Pro felépítése logikus, szétszedni azonban nem volt egyszerű. E készülék esetében egy bepattanó füles műanyag kötés tart egybe sok alkatrészt, ezért óvatosan kell szétszedni, nem szabad semmit sem erőltetni. Szerencsére ezeket a megoldásokat már jópár Apple termékből ismerjük, így a rutinunkra is tudtunk alapozni.
Figyelni kell arra is, hogy a legtöbb csavar a gépben a műanyag házba csavarva rögzíti az alkatrészeket, ezért nem szabad túlzottan meghúzni egyiket sem, nehogy megrepedjen a menet.
Tetszett, hogy egy-egy alkatrész rögzítéséhez ugyanolyan csavarokat használt a gyártó, és egymástól is könnyen elkülöníthetőek voltak a különböző alkatrészekhez használt csavarcsoportok. A drón összeépítéséhez mindössze 8-10 féle csavart használtak, ami egy Apple géphez képest számunkra nagy könnyebbséget jelentett. (Egy iPhone körülbelül 25-30 féle csavarral van összeszerelve, és bizonyos alkatrészek rögzítéséhez gyakran több különböző típusú csavar szükséges egyszerre.)
A Mavic Proban is felfedeztünk nedvességjelző indikátorokat. Ezek a gép belsejében több helyen is megtalálhatóak a gyártó logójával ellátva. Az indikátorok pirosra színeződnek, ha nedvesség éri a drónt.
Hova tovább?
Nagyon tetszett az új feladatunk, biztosan elmélyülünk majd a drónjavítás és építés rejtelmeiben, és reméljük, hogy az Apple termékek szervize mellett a DJI termékeinek is méltó és megbízható szervizévé válunk a drónpilóták egyre népesebb számú közösségének megelégedésére! Természetesen nem csak szervizzel fogunk foglalkozni, hanem DJI termékek értékesítésével is, részben ezért is költözünk egy nagyobb, szebb boltba a szomszédunkban – hamarosan!
Bérelni lehet drónt nálatok?
Egyelőre nincs drónbérlésre lehetőség, de ha ez változna, keresni fogunk!
Gratula Andris, jó kis poszt lett! Sok sikert a DJI cuccokhoz!
Köszönjük! Nagyon igyekszünk!
Sziasztok!
Nekem is van egy mavic pro-m amivel egy épületnek ütköztem és kb 7méter magasságból lezuhant.
A gimbal kiszakadt a helyéről a bal hátsó kar lötyög egy kicsit és néhány műanyag burkolat elreped.
Érdeklődnék, hogy meg tudnátok-e javitani?
Én sajnos nem értek az ilyenekhez :(