webshop menü
Eredeti és utángyártott iPhone falitöltő #blog #iphone

Miért gyulladt ki ez az iPhone töltő?

A képeken látható iPhone töltő ismerősünké volt, ő hozta be hozzánk, hogy vizsgáljuk meg. Ő az iPhone 6s készülékét töltötte vele rendszeresen, egészen addig, amíg a töltő nem gyulladt, és majdnem felgyújtotta tulajdonosa lakását. Szerencsére éppen voltak otthon, így nem történt baj, és az iPhone-nak is „szerencsére” csak az akkumulátorát tette tönkre a hibás iPhone töltő. Vizsgáljuk hát meg, miért okozott majdnem tüzet ez az iPhone töltő!

A fentiekből is látszik, hogy komolyan kell vennünk a kérdést, milyen töltőt használunk Apple kütyüink töltéséhez. Könnyen azt hihetjük, hogy amelyik töltőbe bele lehet dugni egy USB kábelt, az már megfelelő is lesz készülékünk töltésére. Sajnos ez nem így van, az Apple töltői (más gyártóké is) nagyon komoly fejlesztések eredménye, melyet nem egyszerű utánozni. Ha töltőt keresel iPhone-odhoz, kattints ide!

Mi a töltő feladata?

iPhone 5 Wattos hálózati töltőEgyszerűnek tűnhet a kérdés, de az iPhone töltőnek nemcsak az a feladata, hogy töltse készülékünket.

Egy nagyon pici házba kell belepréselni egy olyan elektronikát, ami a hálózati feszültségből az iPhone töltésére használható törpefeszültséget állít elő. Ennek a feszültségszintnek nem szabad ingadoznia, mert az kárt okozhat a töltött készülékben. Egy töltőnek nemcsak töltenie kell az eszközt: meg is kell védenie különféle veszélyektől. Nem engedheti át önmagán a hálózatban időnként fellépő túlfeszültséget. Nem engedheti túlságosan felmelegedni magát, még akkor sem, ha nagyobb teljesítményt kell leadnia. Ha hibás, zárlatos volna a töltendő eszköz, akkor saját magát is meg kell óvnia, hogy továbbra is üzemképes maradjon. Bizonyos töltők (például a laptopok töltésére használt MagSafe töltők) még kommunikálnak is az eszközzel, így szabályozzák leadott teljesítményüket.

A töltőnek lehetőleg minél kisebbnek kell lennie, hogy könnyen magunkkal vihessük. A töltőnek ütésállónak és strapabírónak kell lennie, hiszen szinte mindenki csak bedobja a táskájába, ha viszi magával, senki sem fordít különleges figyelmet a védelmére. A töltő belső kialakításának olyannak kell lennie, hogy egy komolyabb sérülés esetén se alakulhasson ki benne olyan zárlat, ami később balesetet okozhat. A töltő csak úgy van: használjuk, leesik, felvesszük, visszük ide-oda, és meg sem fordul fejünkben, hogy sérülhet.

Csak az eredeti iPhone töltő a jó?

Lényegében igen. Annyi kiegészítéssel, hogy a piacon elérhetőek a gyártói specifikációnak megfelelő – Made for iPhone licensz alapján, harmadik fél által gyártott – tartozékok, köztük töltők is. Ezen töltőket és kiegészítőket az Apple szigorúan ellenőrzi, és csak akkor adja meg a „Made for iPhone” logó használatának jogát, ha a tartozék megfelelt az Apple szigorú elvárásainak. Természetesen nemcsak az Apple-nél kell megfelelően vizsgáznia egy tartozéknak: sokkal magasabb szintű szabványok és vizsgálatok garantálják, hogy egy készülék csak akkor kerülhessen piacra, ha megfelel minden követelménynek. Ismerős lehet e téren a CE vagy az FCC jelölés sokféle készülék hátulján.

CE jelölések – forrás: Wikipédia

Sajnos ezeket a jelzéseket néha olyan gyártók is felaggatják készülékeikre, amelyek termékei egyébként nem teljesítenék a szabványok követelményeit. Főként a világ távol-keleti feléről özönli el a piacot a tengernyi, silány minőségű termék, amelyekről a fogyasztóknak nem mindig sikerül (vagy csak későn sikerül) megállapítania, hogy nem az elvárt minőséget kapta a pénzéért.

Érdekes módon a kiégett töltőn lévő CE felirat nem hamisított, viszont a belső vizsgálata alapján, szinte biztosan nem CE minősítésű termékről van szó. (A hamisítvány CE feliratokon közelebb van írva a „C” és az „E” betű, megtévesztő módon a „China Export” rövidítést jelöli. A jóhiszemű fogyasztó persze nem fogja észrevenni, hogy melyik CE jelölést látja.)

Észreveszed a különbséget?

Talán mondanunk sem kell, de ismerősünk kigyulladt töltője hamisítvány volt. Szétszedtük, és mellé szétszedtünk egy eredeti töltőt is, szemléltetésképpen, hogy rajtuk keresztül bemutathassuk, miért fontos minden áron eredeti tartozékot választani.

Az „utángyártott” szóval is jellemezhetnénk a silány minőségű töltőt, de azzal kicsit összemosnánk a két jelző jelentését. Apple-témakörben a kettő kifejezés mondhatni ugyanazt jelenti, de kitágítva a kört más termékekre, az „utángyártott” kifejezés nem feltétlenül jelent rossz minőséget. (Autóalkatrészek esetében az utángyártott alkatrész például a gyári adatoknak megfelel, ám tartósságát tekintve valószínűleg elmarad a gyári alkatrésztől, mégsem mondhatjuk, hogy hamisítvány alkatrészről lenne szó.)

Az Apple világában más gyártó nem gyárthat ugyanolyan formájú töltőt, mint az Apple, így ami mégis az eredetit próbálja kinézetben utánozni, azt hamisítványnak nevezzük.

Mint két tojás – vagy mégsem?

A színek fontossága

Ránézésre nincs is nagy különbség a két töltő között. Az adhat okot gyanakodásra, hogy míg az eredeti töltő teljesen fehér színű, az utángyártottnak enyhén opálos színezetű – ez a fotókon sajnos nem látszik. Mivel az Apple addig nem ad ki terméket, amíg annak tökéletes színét elő nem tudja állítani (emlékszünk még a fehér iPhone 4-re?), a szemfülesek már itt gyanakodhatnak. Nézzük meg a töltők dugó felőli oldalát: az Apple általában igyekszik a feliratokat minél inkább elrejteni. A feliratok stílusát pedig az arculatához igazítja. Újabban (~10-12 éve) már talpatlan betűket használnak, fehér alapon sokszor világosszürke betűszínnel. A hamisítványok elkészítésénél a gyártók sokszor nem foglalkoznak ilyen apróságokkal. Nagyjából ráírják a fontosabb adatokat a töltőre, és kész; ezt láthatjuk a hamis töltő képén is.

Vizsgáljuk meg a két töltő tömegét: meglepő a különbség! Majdnem kétszer annyi a gyári töltő tömege, mint a hamisítványé. Itt nem valamiféle hiperszuper technológiai újításról van szó, amivel súlyt lehetett csökkenteni és az Apple nem követte a technológiai fejlődést. A hamisítvány töltőkből egyszerűen rengeteg alkatrészt kispórolt a gyártó. Az eredeti töltő burkolatának falvastagsága egyébként 2,5 milliméter, míg a hamisítványé mindössze 1,4 mm: utóbbi könnyen összenyomható, ami majd későbbi vizsgálatunk szempontjából is fontos észrevétel.

A két iPhone töltő belső vizsgálata

A súlykülönbség nemcsak a falvastagságbeli különbségből adódik, hanem az iPhone töltők belső elektronikája közötti különbségekből is. Láthatjuk, hogy az eredeti töltő elektronikáját egy komplex felépítésű, több, mint 50 darab alkatrésztől hemzsegő panel alkotja. Több vezérlő áramkört is találunk, nemcsak passzív alkatrészekkel oldották meg a stabilizált és védett tápellátást. A legtöbb alkatrész köré rugalmas rezgéscsillapító anyagot is kentek, a hosszabb lábú alkatrészek vezetékei gondosan, egyenként szigeteltek. Érdekes az is, ahogy a hálózati csatlakozó két pólusa egy késes csatlakozóba érkezik a töltőn belül, így elkerülhető a rezgések okozta anyagfáradásból adódó vezetékszakadás. Az eredeti töltő elektronikáján még egy belső azonosítót is láthatunk, ami talán minőségbiztosítási célokat is szolgálhat.

A hamis töltő elektronikája ezzel szemben igen egyszerű, mindössze 15 alkatrész foglal helyet a nyomtatott áramköri lapon. Óriási a különbség az eredetihez képest! Egyik alkatrész sincs külön szigetelve, vagy rugalmasan rögzítve, ami egy leesés vagy benyomódás (emlékszünk a vékony burkolatra?) esetén könnyen zárlathoz vezethet.

A hamis töltők problémái

A hamis töltő elektronikájának „butasága” nagyon sok gondot okozhat. Egyrészt, ha nem simítja ki rendesen az átalakított váltakozó feszültséget stabil egyenfeszültséggé, akkor azt a készülékünk fogja megpróbálni a beleépített védekező áramköreivel. Ezek feladata nem a folyamatos szabályozás és kompenzálás, hanem az esetenkénti feszültségingadozások lekezelése. Ha folyamatosan hibás forrásból érkezik a tápellátás, egy idő után készülékünk töltésvezérlő áramköre is elfáradhat, tönkremehet, tehát nem éri meg spórolni azzal, hogy hamis töltőt vásárolunk, mert sokkal drágább készülékünk és végső soron mi fogjuk bánni. Sok készülék érkezik szervizünkbe meghibásodott alaplappal, melyet nem gyári töltő vagy akkumulátor használata okozott.

Az eredeti töltőelektronikán gondoskodtak az alkatrészek lábainak szigeteléséről

A hamis töltők elektronikája nem rendelkezik megfelelő védelemmel a hálózati feszültségingadozások lekezelésére, illetve a gyártásához felhasznált olcsó alkatrészek várható élettartama sem közelíti meg a jó minőségű gyári alkatrészekét. Ha a gyári töltőben meghibásodik egy alkatrész, akkor legfeljebb üzemképtelen lesz a töltő, de nem valószínű, hogy zárlatot okoz, amivel tönkretenné a töltött készüléket, netán még saját magát is felgyújtaná.

Vásárolj tudatosan!

A fenti összehasonlítás igaz a gyári és hamisítvány MagSafe töltőkre is. Akármennyire is csábító a fele áron kapható iPhone vagy MacBook töltő, ne dőljünk be! Nem szabad elhinni, hogy 1-2 ezer forintos összegért eredeti tartozékot fogunk kapni egy nevenincs helyen. Egy eredeti töltő áránál nagyságrenddel nagyobb kárt okozhatunk a gépünkben, ha hamisítvány töltőt használunk, nem is beszélve a további veszélyekről, amit egy ilyen töltő előidézhet.

Mindenképpen ragaszkodjunk az eredeti iPhone töltőhöz és tartozékokhoz, hiszen közvetlenül befolyásolják készülékünk működését! Eredeti tartozékokat, töltőt, kábeleket a márkaboltokban érdemes beszerezni (például tőlünk, az APPSolute szaküzletben).

Az eredeti iPhone töltőt a külalak és a tömeg megfigyelésén túl még onnan is fel lehet ismerni, hogy az USB csatlakozó belső részére írják a töltő sorozatszámát. Ezt a legtöbb hamisítvány töltőn elfelejti a gyártó, bár láttunk már olyan hamisítványt is, aminél szerepelt egy szám a csatlakozón, mégsem volt eredeti.

+1 jó tanács

Végül egy jó tanács a balesetek elkerüléséhez: ha nem használjuk a töltőnket, áramtalanítsunk, vagy húzzuk ki a fali aljzatból! Egy eredeti töltő is okozhat kellemetlen meglepetéseket, még ha ennek igen kicsi is az esélye.

Ha nem vagy biztos abban, hogy az iPhone töltőd vagy MacBook töltőd eredeti, hozd el nyugodtan szervizünkbe, és percek alatt megmondjuk, hogy érdemes-e tovább használnod. Boltunkban eredeti tartozékokat vásárolhatsz, munkatársaink szívesen segítenek, bármi kérdésed lenne!

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

4 hozzászólás

  1. Herót on

    Ritkán olvasni ilyen szakmaiatlan ostoba cikket, de gondolom az ájfon idiótákat ezzel meg is győztétek arról, hogy nekik mindne szarért egy valag pénzt kell adniuk.
    Megjegyzem, hogy aki akkora gyökér, hogy ezt beveszi, meg is érdemli.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük