A Phntom 4 kamerája kicsit csálén áll, nem is működik #szervizkaland #blog #drón

Lezuhant Phantom 4: törött tartóláb, szakadt antennák, elgörbült kamera

Nemrég két DJI Phantom drón is járt nálunk, egyik a Phantom 4-es sorozatot, másik a Phantom 4 Pro sorozatot képviselte. A Phantom 4 egy hibás manőver következtében zuhant le, és összetört a lába, amiben az antennái és iránytűi is vannak, valamint teljesen eldeformálódott a gimbal-kamera egysége is. A kameraegységet most nem szedtük darabokra, arról majd egy külön cikket írunk, viszont a „landing gear”-nek is nevezett tartóláb cseréjét bemutatjuk fotókkal illusztrálva.

Phantom javítás. A burkolat alá futnak be az antennák és az iránytű vezetékei

A burkolat alá futnak be az antennák és az iránytű vezetékei

A gyártó a drónok karjaiban, lábaiban helyezi el általában antennákat, hiszen ezek azok a részei a drónnak, amik a legmesszebb vannak a drón elektronikus alkatrészeitől és a motoroktól. Ezek működése ugyanis elektromágneses interferenciát okozhat a közvetlen közelükben, ezért az antennákat és az iránytűt a lehető legmesszebb kell helyezni ezen alkatrészektől. Antennák esetében az sem mindegy, hogy milyen irányban állnak, általában függőlegesen kell elhelyezni őket, így kézenfekvő, hogy a drón lábaiban keresett nekik helyet a DJI. (Nem ide tartozik, de a GPS modulnál például az a fontos, hogy a drón legtetején legyen, így került az a Mavic-eknél, a Spak-oknál, a Phantom-oknál, és az összes DJI drónnál felülre.)

Phantom javítás. A törött Phantom 4 tartólábában így néz ki az antenna (a panel túloldalán található a kompassz)

A törött Phantom 4 tartólábában így néz ki az antenna (a panel túloldalán található a kompassz)

Ha valamilyen oknál fogva sérül a tartólábba épített iránytűmodul, az nagyon veszélyes lehet a repülésre nézve, hiszen, ha a drón elveszíti az iránytartó képességét, át fog váltani ATTI módba „Yaw error” és hasonló hibaüzenetekkel, hiába lát GPS műholdakat. ATTI módban a gép ugyan tartja a magasságát, viszont a pozícióját teljesen elengedi és a széltől függ, hogy merre fog sodródni, tehát komoly lélekjelenlétet és összpontosítást igényel a drón ellenkormányzása a helyben és irányban tartáshoz. A legtöbb drónos baleset a drón ATTI módba váltásakor következik be, főként kezdő pilóták esetében, ezért fontos, hogy minél többet gyakoroljunk nyílt terepen, és felkészüljünk egy esetleges vészhelyzetekre.

Phantom javítás. Nem éppen normális a gimbal helyzete

Nem éppen normális a gimbal helyzete

A tartólábak cseréje

A Phantom 4 és Phantom 4 Pro tartólábcseréje látszólag egyszerű feladat, hiszen 2-2 csavar tartja a lábakat mindegyik csatlakozási pontjukon, azonban ha megsérül egy lábban futó antenna, akkor szét kell szedni a drónt is, hogy a dróntestbe befutó antennavezetéket, vagy esetleg az iránytű kábelezését is ki lehessen cserélni.

Phantom javítás. A gimbal-kamera leszerelése után láthatóvá válik a Phantom 4 alaplapja

A gimbal-kamera leszerelése után láthatóvá válik a Phantom 4 alaplapja

Először 8 csavart kicsavarva le tudjuk választani a Phantom 4 komplett gimbal-kameraegységét. Óvatosan kell dolgozni, mert az egység még két kábellel a drón alaplapjához van illesztve. Ráadásul ezek a vezetékek le is vannak rögzítve egy lecsavarozott fémlemezzel, ezért egyik kezünkkel a félig leválasztott kameraegységet kell tartanunk, másik kezünkkel pedig kicsavarozni a leszorítólemezt, majd a kábeleket óvatosan leszabadítani a csatlakozóikról. Ezt követően félretehetjük a gimbal- és kameraegységet.

Ezt követően a vízszintes síkban elválasztott, fehér gépburkolat alsó felét kell leválasztanunk ahhoz, hogy hozzáférjünk az antennákhoz, és ki tudjuk cserélni a lábszerkezetet. Ehhez először a LED-prizmákat és a propellervédő helyére bepattintott áttetsző műanyag alkatrészeket kell kipattintani a helyükről, majd a motorok alatti 4-4 csavart kell kicsavarnunk. (Visszacsavarásukkor Loctite csavarrögzítőt is kell kenni a csavarokra.)

A Phantom javítás mozzanatai – alaplap, antennák, csavarok…

Az alaplap másik felén a 4 befutó antennát érdemes jól megfigyelni, mert ezeket is le kell csatlakoztatnunk. A színkódolás sokat segít a sorrend megjegyzésében. A vázból a lábak tövénél még 2-2 mélyen ülő csavart kell kivarázsolnunk, majd ezt követően óvatosan, és nyommentesen szét kell pattintani a héjat. A héj leválasztása nem egyszerű feladat, nagyon sok helyre kell egyszerre figyelni: figyelni kell a vezetékekre, antennákra, illetve arra is, hogy ne legyen nyomódás a szétválasztás éleinél.

Ha ezzel megvagyunk, érdemes még lefotóznunk a leemelt alsó héjfélben futó antennák befűzési módját is, hiszen az új lábak antennáit ugyanezeken az ösvényeken kell vezetnünk ahhoz, hogy ne csípődjenek vagy feszüljenek meg összeépítéskor.

Máris hozzáférünk a belsőségekhez, Phantom javítás

Máris hozzáférünk a belsőségekhez

Az új lábak vezetékeit a héj nyílásain be kell vezetni, és csavarral rögzíteni kell őket úgy a vázhoz, hogy nehogy túlfeszítsük a lábak csatlakozási pontjait.

Az összeépítés

Az összeépítés nem egyszerű mutatvány, de türelemmel, odafigyeléssel és egy csipetnyi rutinnal már könnyebb feladat. A mostani javítás esetében komplett gimbal- és kameraegységet cseréltünk, ezért annak a szétszedését nem tudom bemutatni, de ha lesz Phantom 4 gimbal-javításom a jövőben, készítek arról is bejegyzést és fotókat! Egyébként ebben a cikkben megnézheted, hogyan néz ki egy darabokra szedett Phantom 4 gimbal-kamera.

Phantom javítás

Érdemes megjegyezni a héjban futó antennák pályáját

Egy pár új tartóláb, antennákkal, iránytűkkel, Phantom javítás

Egy pár új tartóláb, antennákkal, iránytűkkel

Így nézett ki ez a javítás a műhelyünkben, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy utána, megfelelő időjárási körülmények között, nyílt terepen jó alaposan le is teszteltük a megjavított drónt. Egy zuhant drónnál ugyanis soha nem lehet tudni, hogy csak azok az alkatrészek sérültek-e, amiken látszik is a sérülés, vagy más, látszólag sértetlen alkatrészek. Javítás előtt is célszerűen letesztelünk, amit lehet.

Ha bármi probléma adódna Phantom 4, Phantom 4 Pro, Phantom 4 Advanced drónoddal, fordulj hozzánk bizalommal, alapos és precíz munkát végzünk minden DJI drónon, és csak úgy adjuk vissza, hogy le is teszteljük azt. Természetesen nemcsak DJI Phantom drónokkal foglalkozunk, DJI drónszervizünkben járt már a kezünk között sok-sok DJI Mavic Pro, Mavic Air, Spark és Inspire drón is.

A legjobb drónok is lezuhannak…

Sajnos akármennyire professzionális egy drón, ha nem megfelelően használjuk és merész manővereket próbálgatunk, könnyen törés a vége. Szervizünkben jópár törött DJI drónnal találkoztunk már, de ez nem róható fel a márkának. A „drónos balesetek” nagyrészének az emberi gondatlanság, figyelmetlenség az oka. Nekünk meggyőződésünk, hogy a DJI továbbra is a legjobb és legsokoldalúbb HD kamerás drón márka a piacon. Ha egyelőre csak szemezel a drónozás világával, szeretnénk figyelmedbe ajánlani DJI drón kínálatunkat! Boltunkban drónozásban jártas munkatársaink segítenek kiválasztani a számodra legmegfelelőbb kvadkoptert és a vásárlás után sem engedjük el a kezed: segítünk a beüzemelésben és az első repülésnél is.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Egy hozzászólás

    1. Mavic 2 Pro gimbalcsere – egyszerűbb lesz? – APPSolute on

      […] Drónjavításainkról viszonylag gyakran írunk. Néha persze csak egy szösszenetet, ahogy az iménti gondolatokat is a leendő Mavic 2 Pro gimbalcsere kapcsán. De szeretjük dokumentálni javításainkat, észrevételeinket, tanácsainkat. Volt már sok törött DJI Mavic Pro drón nálunk, akadtak rugós tengely cserék. Készítettünk videót a törött vázú DJI Spark javításáról, és sokszor volt dolgunk Phantom 4-el is. Zuhanás és minden, ami ezzel jár: törött tartóláb, szakadt antennák, elgörbült kamera. […]

      Válasz

    Vélemény, hozzászólás?

    Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük