webshop menü

Drónos film egy tereprendezésről

Olykor, mikor szabadidőnk engedi és adódik egy érdekesebb téma, készül egy-egy drónos film is a műhelyünkben. Így volt ez múlt hétvégén is, amikor vidéken voltam és egy kedves rokonunk, Fenó átjött terepet rendezni…

Az erőgép

No nem ásóval és lapáttal, hanem egy igazi erőgéppel. Igyekeztem tehát a bobcat forgolódását és rakodásait többféle nézőpontból lencsevégre kapni. A rövid drónos film egy DJI Spark-kal készült.

Tanulságok

Természetesen, mindig akad egy-két olyan dolog, amit utólag másképp csinálnék. Most is levontam néhány tanulságot a későbbi filmezésekre.

  • A tereprendezést reggel fél 8 körül kezdtük, ezért a nap még viszonylag alacsonyan állt. Jobban kellett volna figyelnem arra, hogy a drón lehetőleg mindig a farával legyen a nap felé. Még akkor is, amikor lefelé nézek a kameralencsével – például a bobcat megjelenésekor látszódik, hogy ez a részlet valamivel világosabb a többinél. Kívülről talán apróságnak tűnik, de szerintem számít. És persze utómunkával sokminden megoldható, az egész vágási, színezési folyamatot lerövidíti, ha egységesek a felvételek.
  • Ha van rá lehetőség, egy drónos film forgatásakor mindig legyen nálunk több akkumulátor! Az összes menetidőm 12-13 perc körül volt, ami pikk-pakk elillan, pláne hogyha a levegőben kell még beállítani egy-két dolgot… (Nos igen, vannak nálam jóval tapasztaltabb drónpilóták az APPSolute fedélzetén, de majd én is belejövök.)
  • Az utóbbi drónozások alkalmával többször is előfordult, hogy nem voltak letörölve a korábbi felvételek az SD kártyáról. Ez megintcsak az értékes menetidő pocsékolása, feltéve ha már felszálltunk és fent jut eszünkbe. Az igazán kínos szituáció az, amikor nincs is nálunk a számítógépünk és noha már töröltük a kártya tartalmát, a számítógépen nem ürítettük a lomtárat – így a felvételek nem törlődtek véglegesen és nem tudunk új képeket, videókat készíteni.
  • Nincs mese, az összképet – ha csak kis mértékben is, de – lerontják a kevésbé minőségi felvételek. Hiába gyönyörű a legtöbb vágókép, a napkeltéről készített videófelvétel, vagy a piros színekbe öltözött mező, ha egy másik vágásban a drón elfordulása kevésbé zökkenőmentes, máris keletkezik egy kis zavar az összképben.

Összegzés

A videóval nem az volt a célom, hogy elnyerjem a „profi drónos filmes” minősítést, hanem sokkal inkább, hogy egy betekintést adjak a céges gyakorló DJI Spark kalandjaiba és pár alapvető tanulságot levonjak a későbbi drónos filmezésekhez. A többi pedig csak gyakorlás kérdése, alakulni fog ez.

Ui.: ha érdekel néhány korábbi drónos felvételünk, engedd meg, hogy először elkalauzoljunk Bélapátfalvára!

Téli drónos repülés és videózás Bélapátfalván

Aztán a MOM Park környékére

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük