Apple Watch 4 okosóra teszt, Apple watch 4 teszt, pulzusmérő óra, okosóra magyar nyelvű menüvel #termékteszt #apple #okosóra #okosóra teszt

Apple Watch 4 teszt – újdonságok okosóra fronton

Az Apple 2018-as nagy dobása az Apple Watch Series 4 – a Keynote-on – talán még az iPhone bejelentésnél is nagyobb durranás volt. A termék külsőleg és belsőleg is megújult. Eddig úgy tűnik, hogy a felhasználók körében is nagyon nagy népszerűségnek örvend. Mindjárt el is mondom, hogy miért. Nézzük, mit tud a legújabb Apple okosóra! (Apple Watch 4 teszt egy vendégszerzőnk tollából.)

A külső és a csomagolás

Szerintem az eddigi legötletesebb és legszebb csomagolást kaptuk az Apple részéről. Nem hiába törekednek a letisztult desing-ra. Semmi csicsa, semmi extra, csak a lényeg. Mint minden évben, idén is két méretű szíjat kapunk az óránk mellé.

A Series 4 méretei

Az eddigi hagyományokat elhagyva az Apple idén a 38 mm-es változatot 40 mm-re, a 42 mm-est pedig 44-re váltotta, azaz számszerűen 30%-al növelte a kijelzőt. Mikor bejelentették, elgondolkoztam rajta, hogy nem lesz furcsa megszokni? Nem fog nagyobbnak tűnni a 42-eshez képest? A válasz pedig nem, egyáltalán nem észrevehető a váltás számomra. Képeken is alig látszik a változás. (Funfact, hogy működik a korábbi óraszíjjakkal is.) Viszont a nagyobb képernyőnek köszönhetően az értesítéseknél, és a watchface-re való tekintésnél szembetűnik a változás: balra látható a 42mm-es Series 3, jobbra pedig az idei 44mm-es Series 4.

Hangszórók és mikrofon

Hangszóró tekintetében szintén fejlődést mutat az Apple. Offline zenehallgatásnál is kiváló a minősége az elődjeihez képest. Telefonálásnál is hasonló a fejlődés, bár még mindig van mit fejlődni a Magyarországon kapható modellnek, ugyanis kommunikáció során a másik fél tisztán hall minket, viszont a hangerő még nem megfelelő a túloldalon.
A diktálás is kifinomultabb lett, több szót felismer, mint az elődjei, bár a tipikus magyar nevekkel még mindig gondban van.

Apple Watch 4 teszt – hangszóró és mikrofon

Hangszóró és mikrofon az okosóra oldalán

Idén sem kaptuk meg a GPS + Cellural-os verziót Magyarországon. Bár a pletykák szerint a Telekom Nyrt. már javában teszteli az e-SIM-es telefonokat, így reménykedhetünk, hogy hamarosan az Apple Watch-ből is teljes mértékben kihozhatjuk azt, ami benne rejlik.

Digital Crown – a legnagyobb újítás az okosórán

Talán az egyik legnagyobb Apple Watch újítás idén a Digital Crown-ba beintegrált EKG-mérő. Ehhez elég csak a koronához érinteni az ujjunkat és fél perc után megkapjuk az eredményeket a telefonunkra. Természeresen ezzel még nem váltjuk ki a dokinál a sorbanállást de egy lépéssel közelebb vagyunk a digitális világ nyújtotta lehetőségekhez! Viszont a rossz hír, hogy ez csak Amerika egyes államaiban elfogadott hivatalosan, Magyarországon egyelőre még nem. Egyszer csak megkapjuk, mint az Apple Pay-t. :) Cukisági faktor, hogy másabb érzés „tekergetni” a koronát, finomabban rezonál elődjeinél. Mondjuk semmi haszna, de megkaptuk!

(Frissítés, 2019. dec.4. – időközben már az Apple Pay is elérhető lett a következő bankoknál: OTP, Erste, Gránit, K&H!)

Baloldalt az Apple Watch Series 4, jobboldalt az Apple Watch Series 3, Apple Watch 4 okosóra teszt, Apple watch 4 teszt, pulzusmérő óra, okosóra magyar nyelvű menüvel, összehasonlító kép

Balra látható a Series 4, jobbra a Series 3

Nagy különbség nem vehető észre ezen a képen a két modellnél. Az éles szeműek azért láthatják a Series 4-en a beépített EKG mérőt. A cellularos modelleknél jobban látható a változás. A Series 3 esetén az egész Digital Crown teljes felülete piros színű volt. Ezzel ellentétben az új modellnél csak egy külső kör lett megszínezve, középen teret adva az EKG mérőnek.

Az Apple Watch 4 hátlapja

Teljesen új, kerámia hátlapot kapott a Watch 4, pontosabb és több szenzorral. Biztosítva a szinte hibátlan méréseket. Véleményem szerint ütősebb, designosabb lett, mint az eddigiek.

Az okosóra hátoldala – Apple Watch 4 okosóra teszt, Apple watch 4 teszt, pulzusmérő óra, okosóra magyar nyelvű menüvel, hátoldal

Az óra hátoldala

Belső

Gondolkodáselvben szinte semmit nem változott az Apple Watch 3-hoz képest, ugyanazok a funkciók érhetők el rajta (alváselemzés, két napos üzemidő, úszás, stb..) Mint minden évben, kicsit idén is gyorsabb lett a vadonatúj S4 chipnek köszönhetően. Illetve az alaptárhely 8 GB-ról 16 GB-ra emelkedett. Viszont néhány „apróságot” nyújt az új külső:

Watchface

Az Apple Watch 4-el megjelent a watchOS 5 is, amely pár hasznos újdonság mellett az S4-hez is hozott egy egyedi watchface-t. A 30%-al nagyobb kijelzőnek köszönhetően több alkalmazást tudunk a kijelzőn megjeleníteni.

Emellett kaptunk még plusz kettő kitehető mérőmutatót, mint például a AQI (Air Quality Index-Levegő Minőség Index), UV-index mérő.

Érzékeli az óra, hogy elesel

Az Apple már az első okosórája (Watch Series 0) megjelenésénél is törekedett az úgynevezett „Vész” funkció bevezetésére, de ezt csak most sikerült tökéletesre fejleszteni. Ennek az a lényege hogy kapcsolja az aktuális helyzetünkhöz mérten a segélyhívó számot (nálunk a 112). Ez akár rosszullét esetén vagy akár elesés következtében is bekapcsolható, és már tárcsázza is az óra a segélyhívót. Ezt a mérnökök továbbfejlesztették és egy vicces nevén „elesés érzékelőt” fejlesztettek ki, amely nemcsak idősek számára lehet hasznos.

Nagyon nehéz ezt a helyzetet csak úgy előidézni (szerencsére), ugyanis az órán, miután a földre kerültünk bekapcsolnak az erre kifejlesztett érzékelők, és egy percig figyelnek minket illetve a pulzusunkat. Ha felismeri az óra a helyzetet, elküldi az Egészség alkalmazásba beírt kontaktok számára az utolsó helymeghatározásunkat, és értesíti a segélyhívót. Sajnos ez a helymeghatározás csak abban az esetben működik hogy ha az internetre vagyunk csatlakozva. Így ha a telefonunk nincsen nálunk akkor sajnos a Magyarországon kapható GPS-es óránkra e téren nem tudunk számítani.

Apple Watch 4 teszt összegzés

Az Apple Watch 4 teszt összegzéseképpen elmondhatom, hogy pozitív volt a benyomásom az óráról és szerintem megéri az árát. Apple Watch 3-ról elsősorban akkor éri meg váltani, ha szeretnél egy kicsivel vékonyabb és nagyobb kijelzőjű okosórát. Illetve gyorsulásban is észrevehető egy kis javulás. Az EKG-mérés még nem elérhető, aki kedveli az ilyen dolgokat annak megéri váltani, hasonlóképpen az elesés érzékelő miatt is. Series 0, Series 1 és Series 2 óráról, már ha számít a naprakészség és a legújabb funkciók teljes kihasználása, akkor mindenféleképpen megéri az új készülékre cserélni régi okosóránkat.

Kapcsolódó oldalak, cikkek

A termék hivatalos oldala az Apple oldalán itt érhető el.

Nemrég írtunk egy átfogó és részletes összehasonlító tesztet az Apple Watch 3-ról és a Garmin vívoactive 3 music-ról is. Ha érdekelnek az okosórák, sportórák és vásárlás előtt állsz, mindenképpen nézz rá erre a tesztünkre is. Nagyon részletes, alapos. Az említett okosórák rengeteg funkcióját, lehetőségét érintettük, és a tartalomjegyzéknek köszönhetően ahhoz a részhez ugorhatsz, ami a leginkább érdekel.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük