A sérülékeny USB csatlakozó: könnyen elvéthetjük az irányt a töltő bedugásakor #szervizkaland #blog #drón

DJI távirányítók javítása – I. rész: Az USB csatlakozó konstrukciós hibája

Az elmúlt hetekben meglepően sok DJI távirányítót javítottam, ezért arra gondoltam, hogy egy cikksorozatban bemutatom a gyakrabban előforduló hibatípusokat és javításukat, és megosztok pár fotót is a javításokról. Lesz szó törésről, beázásról, antennahibáról, és még hatótáv-növelésről is! Nézzük az első pácienst!

Törött USB csatlakozók

Gyakori hibajelenség a Mavic Pro/Mavic Air, Spark, Mavic 2 távirányítóknál. Ismét tetten érhetünk egy bosszantó konstrukciós hibát, egyenesen a DJI műhelyéből.

A Mavic Pro kompakt, kinyitható távirányítója nagy újdonságnak számított 2017-es megjelenésekor, és mi sem bizonyítja jobban, hogy jó irány volt a gyártó részéről ez a formaterv, minthogy még most, 2020-ban is ugyanilyen formában gyártja a DJI az újabb modellek távirányítóit. Azóta persze bevezettek jópár újítást, és fejlesztést és a belső is mindig igazodott az adott drón igényeihez. Ötletes újítás volt a Mavic Air-től kezdve, hogy már ki lehetett csavarni az irányítókarokat, és el lehetett rejteni a távirányító „zsebeiben”, ami nagyon megkönnyítette a biztonságos szállítást.

A távirányító zsebeibe könnyen elrejthetőek az irányítópálcák.

A távirányító zsebeibe könnyen elrejthetőek az irányítópálcák.

Egy dolgon viszont nem változtattak, még pedig az USB csatlakozó kialakításán. Egyszerűen nem értem, hogy miért, el is magyarázom.

Téglalap vagy trapéz?

A távirányító oldalában van egy Micro USB csatlakozó. A távirányító használatakor ebbe a csatlakozóba illesztjük bele azt a rövidke adapterkábelt, ami a mobileszközükhöz csatlakozik. Modelltől függően használhatunk Lightning, USB-C és Micro USB végű adaptert.

Az oldalsó USB csatlakozóba kell bedugni a mobileszköz adapterkábelét

Az oldalsó USB csatlakozóba kell bedugni a mobileszköz adapterkábelét

A távirányítóban lévő Micro USB A csatlakozóhoz mindegyik adapter egy téglalap formájú Micro USB A típusú csatlakozóval illeszkedik, amivel alapvetően nincsen probléma, de amikor a távirányítót tölteni szeretnénk a mellékelt, csapott sarkú téglalap formájú Micro USB B csatlakozóval, akkor nagyon könnyű elvéteni a helyes illesztési irányt, és emiatt gyakran eltörik a csatlakozón belüli érintkezősor. Ez így leírva kicsit bonyolultan hangozhat, de a lenti ábra mindent megmagyaráz:

Micro USB A és Micro USB B csatlakozók

A sérülékeny USB csatlakozó: könnyen elvéthetjük az irányt a töltő bedugásakor

A sérülékeny USB csatlakozó: könnyen elvéthetjük az irányt a töltő bedugásakor

Az a furcsa – azon túl,hogy ezt a hibás megoldást alkalmazzák immár negyedik éve a DJI távirányítókban – hogy nem változtatnak ezen a nyilvánvalóan sérülékeny megoldáson, hanem hagyják, hogy a felhasználók sorra törjék el az USB csatlakozóikat.

A másik problémám ezzel a csatlakozó-mizériával, hogy valószínűleg házon belül gyártott Micro USB A csatlakozót használnak a távirányító panelére forrasztva, így a csere ugyanolyan alkatrészre nem oldható meg, mert nem lehet rendelni pont ugyanolyan alkatrészt.

Két megoldásunk is van a problémára.

Az egyik megoldás a teljes panel cseréje, ami a legtöbb modell (Mavic Pro, Mavic Air, Mavic 2 Pro) esetében megoldható, mert általában van raktáron alkatrészünk. Ez a drágábbik megoldás, de a távirányító árához képest egyáltalán nem vészes.

6 csavarral kiszereltük az USB panelt

6 csavarral kiszereltük az USB panelt

A másik megoldás az USB csatlakozó cseréje. Mint fentebb is írtam, sajnos nem lehet beszerezni ugyanazt az alkatrészt, mint amit a DJI is használ, ezért egy olyan kompromisszumot kell kötni, aminek az apró hátrányán felül van egy komoly előnye is. Az eredeti, téglalap formájú Micro USB A csatlakozó helyett ugyanis egy csapott sarkú Micro USB B csatlakozót forrasztunk a panelre.

A javítás előnyei és hátrányai

Ennek a megoldásnak az a hátránya, hogy a gyári, téglalap formájú Micro USB A csatlakozójú adapterkábelek nem fognak már bemenni a csatlakozóba, ezért a távirányító alján lévő nagy méretű USB A portot kell majd használni a készülékünk csatlakoztatására. Szerencsére ehhez is vannak 10-15 centi hosszúságú adapterkábelek, szóval ez igazából nem is nagy kompromisszum, hiszen például iPad-hez való csatlakoztatáshoz amúgy is ezt a csatlakozót használnánk.

Ugyanakkor az új, csapott sarkú Micro USB B csatlakozó vitathatatlan előnye, hogy nem lehet véletlenül fordítva beledugni a távirányító töltőkábelét, így a jövőben valószínűleg nem fogjuk ismét tönkretenni a távirányítót. Másik előnye, hogy akkor is tudjuk tölteni a távirányítónkat ezen a csatlakozón keresztül, amikor a másik csatlakozón keresztül a mobileszközünk csatlakozik a távirányítóhoz (értsd: akár repülés közben is).

Konklúzió

Láthatjuk, hogy érdemes nagyon odafigyelni a DJI távirányítónk töltésekor, hogy melyik irányban dugjuk be a töltő USB kábelt. Ha mégis megtörténik a baj, akkor sincs semmi gond, mert akár modulcserével, akár az USB csatlakozó cseréjével megoldható a törött csatlakozó problémája!

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

5 hozzászólás

  1. Klopfer Péter on

    Tisztelt Bognár András!

    A cikke megnyugtatott, hogy nem egyértelműen csak én voltam a hibás, amikor velem is megtörtént ez a nem kis malőr.
    A németországi DJI szerviztől viszont egy irreális ajánlatot kaptam a javítására, ami összevethető (kb. 90%) egy új contoller árával.
    A kérdésem az volna, hogy a DJI Spark távirányító javításának mi a menete? Hol kell jeleznem az igényemet, hova lehet küldeni, illetve milyen árra számíthatok?

    Segítségét előre is köszönöm!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük