Ázott iPhone-ok sorakoznak

Szokatlan, bizarr, vicces


Néhány szokványos és szokatlan iPhone javítás

Szervizünk több mint 12 éves fennállása óta talán iPhone készülékekkel találkoztunk a legtöbbször, ha meg kéne becsülni, akkor körülbelül 60.000 iPhone javítás van már mögöttünk. Ennyi idő alatt jócskán találkoztunk érdekes történetekkel, melyekből végre összegyűjtöttünk egy csokrot.

Mielőtt elmeséljük a legérdekesebb iPhone balesetek történeteit, nézzük meg először röviden a kiemelt veszélyzónákat és helyzeteket.

A legveszélyesebb helyszínek és helyzetek

Tapasztalataink alapján a leggyakoribb iPhone javítások az alábbi helyzetek miatt válnak szükségessé. Azért ejtünk szót ezekről, hogy minden kedves Ügyfelünk elővigyázatosabb lehessen az alábbi helyzetekben.

Ablakpárkány, erkély

Az ember, ha teheti, előszeretettel intéz egy telefonbeszélgetést az erkélyen, vagy az ablakban egy kis friss levegőt szippantva, a “kellemeset a hasznossal” elvet követve. Ilyenkor azonban ott van a kipottyanás veszélye is, nemcsak ránk nézve, telefonunkra is. Szervizünkben is javítottunk már erkélyről leejtett készüléket, mit mondjunk, nem nézett ki szépen.

A buli – italozás, beázás…

Egy-egy iPhone javítás során sokszor kiderül, hogy a bulizás volt az előzmény. Egy összejövetel alkalmával pedig több rizikófaktorral is számolni kell. Például egy szűkösebb helyen, vagy egy zsúfolt asztalon hagyva telefonunkat, a következő vendég könnyen rálöttyinthet egy itókát.

Narancslé. Almalé. Ásványvíz. Sör. Bor. Vodka. Vodka-narancs. Kóla. Fanta. Gin-tonik.

Az iPhone-okat szétszedve ezekkel az italokkal már mind találkoztunk. Nem alaptalanul figyelmeztetünk tehát: egy buliban legyél elővigyázatos, ne hagyd telefonodat elöl, pláne ne egy italokkal teli asztalon vagy italpulton!

Hívatlan vendég egy beázott iPhone 6 készülékben – helló kukacka!

“Hívatlan” vendég egy beázott iPhone 6 készülékben – helló kukacka!

Képernyőtörés, alkoholos mámorban

Statisztikailag szintén nem elhanyagolható jelenség az alkoholos mámor hatása alatt történt balesetek száma.

“A megbillent egyensúlynak, és az ezzel együtt felerősödő bátorságnak gyakran betört iPhone képernyő lesz az eredménye…” – mondja Koncsik Bence, az iPhone szerviz részleg buliügyekért felelős, szakavatott technikus munkatársa.

Sokszor persze csak másnap derül ki, hogy berepedt a kijelző, vagy rosszabb esetben egy jókora pókhálós mintázatú képernyőtörés éktelenkedik a telefonon.

Néha viszont kellemes meglepetés is érte már Ügyfeleinket, amikor másnap a szervizben kiderült: “csak” az üvegfólia repedt el! (Ezért sem árt végiggondolni a fóliázást, néha nagyot menthet.)

WC

Felgyorsult az idő, elfoglaltak vagyunk, minden értesítést azonnal meg kell néznünk, ki kell használni minden percet… Éppen ezért sokan a WC-n ülve is a telefonunkat nyomkodjuk. A telefonra tapadó bacik egészségügyi kockázata mellett a legegyértelműbb veszély, ami magára a telefonunkra leselkedik, az nem más mint a WC csésze. Bizony jópár Ügyfelünk beleejtette már ide a telefonját.

Az egyik klasszikus szituáció úgy néz ki, hogy az iPhone a farzsebben lapulva, a nadrág lehúzásakor már csusszan is ki a zsebből, és placcs.

Meghökkentő, bizarr és vicces iPhone-os bakik

Most pedig, hogy felhívtuk a figyelmet a leggyakoribb hibázási lehetőségekre, jöjjön végre a válogatásunk az elmúlt évek legérdekesebb, legbizarrabb, legviccesebb, legmeghökkentőbb iPhone-os baleseteiből.

Ügyfeleink természetesen álnévvel szerepelnek (a szervizes csapat neveit használtuk :P ), és az esetek leírásával nem célunk kifigurázni senkit, mindenkivel előfordulhatnak ugyanezek a történetek, velünk is! Egy-egy esetnél, olykor, egyéb részletek híján – az olvashatóság és tanulságok kedvéért – a történeteket enyhén kiszíneztük.

Az autó csomagtartóját egy iPhone 6-tal tompította! :O

Szebi épp egy bevásárlásból érkezett haza, autója hátul tele volt csomaggal. Egy elegáns parkolás után, – miután ígéretéhez képest egy kicsit késésben volt – kivágódott kocsijából és egyből hátra pattant, hogy karjaiba vehesse a vásárolt holmikat. A kulcsot letette egy pillanatra a csomagok mellé, ám amikor lecsukta volna a csomagtartót, akkor látta az utolsó pillanatban, hogy a kulcs bent maradt. Kocsija ugyan már modernebb és nem lett volna problémája a dologból, ám a pár évvel ezelőtti ösztönök, – amikor még TILOS volt a kulcsot bezárni a kocsiba – közbeszóltak. Így kiváló reflexének köszönhetően pedig az utolsó tizedmásodpercben egy “mentőakciót” hajtott végre: egyedül a csomagtartótól 30 cm-re lévő jobb keze jöhetett szóba, melyben ott lapult iPhone 6-os készüléke is. Egy fél másodpercig úgy gondolta: nincs más választási lehetősége: készülékét fel kell áldoznia azért, hogy továbbra is kinyithassa járgányát.

Diagnózis: képernyőtörés, az akkumulátor enyhe megrongálódása

Javallat: kijelzőcsere.

Sikerült megjavítanunk? Igen!

A fellépés

Norbika egy fellépésre készült, ahol be kellett festenie magát tetőtől talpig narancssárga festékkel. A készülődés során azonban történt egy váratlan baleset: a telefon belepottyant a festékesvödörbe, majd a sűrű folyadék alatt átszínezve önmagát egy egészen új pompájában bukkant fel a felszínen.

Diagnózis: beázás, alaplapi károsodás.

Sikerült megjavítanunk? Igen!

iPhone javítás másképp: SIM kártya kiszedése házilag

Mielőtt bemutatjuk a rossz példát, idézzük fel egy korábbi cikkünket is, mely kísértetiesen hasonlít a lenti esetre, ám egy nagy különbséggel: Ügyfelünk az elejétől fogva ránkbízta az iPhone 6-ba ragadt SIM kártya javítását. Akkor egy ördöglakat-szerű kihívással találtuk szembe magunkat, és sikerült megoldani a problémát. Legutóbb viszont szörnyű látvány fogadott minket… Következik a “Hogyan ne orvosold a beragadt SIM kártyát?” fejezet.

Ada megelégelte, hogy nem tudja kiszedni a SIM kártyáját iPhone 8 Plus készülékéből. Erre a műveletre egyébként alapesetben az a SIM tálca kiszedű tű hivatott, amit az Apple az iPhone készülékek dobozában szokott mellékelni.) Ada ennek nem volt birtokában és/vagy nem ismerte ennek rendeltetésszerű használatát, így egy erőteljesebb módszerhez folyamodott. Pontosabban szólva egy erőteljesebb, nagyobb tűhöz. Ezzel próbálta kinyomni azt a bizonyos műanyag csapot. Addig-addig nyomkodta, amíg szétszurkálta az alaplapot. Kis híján az iPhone 8 Plus akkumulátorát is sikerült tönkretennie.

Diagnózis: szétszurkált iPhone 8 Plus alaplap, enyhén sérült akkumulátor.

Javallat: teljeskörű bevizsgálás, alaplapcsere, akkutesztelés.

A készülék végül eljutott hozzánk, és a házi javítás eredményét mi is megcsodálhattuk:

Szétszurkált iPhone 6 – egy bizarr iPhone javítás története

Szétszurkált iPhone 8 Plus – egy bizarr otthoni iPhone javítás eredménye

Sikerült megjavítanunk? Igen, extra forrásztásokkal kijavítottuk a kártételt.

Ráadás: beázások a “vízálló” iPhone-nal

A cím önmagában abszurd, persze ezzel nyilván a lényeget szerettük volna érzékeltetni. Sok Ügyfelünk ugyanis még mindig azt gondolhatja, hogy az iPhone vízálló. Jópár beázásos iPhone javítás (leginkább ultrahangos alaplapi tisztítás) azért válik szükségessé, mert nem tiszta a fejekben, hogy vízálló-e az iPhone. Pontosabban: melyik cseppálló? És melyik nem bírja a nedvességet? Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Vízálló-e az iPhone?

Az az apróbetűs rész…

Az iPhone nem vízálló. Csak az újabb iPhone modellekről mondható el (az iPhone 7-től felfelé), hogy cseppállóak.

  1. Nem meglepő, hogy a leggyakoribb beázásos balesetek azokkal fordulnak elő, akik jóhiszeműen azt gondolják, hogy az iPhone simán kibír egy kis pancsizást vagy akár úszást is.
  2. A másik, szintén nagy csoport pedig azokból áll, akik óvatosak, soha nem vinnék be a vízbe telefonjukat, csakhogy a telefon valahogyan mégis kiugrik a kezükből. Bele a pocsolyába, a kádba, a patakba, a WC-be, a tengerbe, a Balatonba, az úszómedencébe, a mosogatótálcába, a felmosóvödörbe, a csatornába, a folyóba, az akváriumba, a mosdókagylóba, vagy éppen a kerti víztárolóba.

A lényegen persze ez mit sem változtat, ígyis úgyis egy iPhone szerviz ultrahangos mosókádjában kötnek ki ezek a pórul járt kis gépek. (Ha egyébként kíváncsi vagy, hogy beázott-e a készüléked, erről megbizonyosodhatsz otthon is a beázást jelző indikátor ellenőrzésével.)

Egy szó mint száz…

Reméljük cikkünk elegendő tanulsággal szolgált ahhoz, hogy a következőkben jópár iPhone balesetet elkerülhess. Ha pedig megtörtént a baj, ne állj neki egyből házilag barkácsolni! Lehetőség szerint vidd el a készüléked egy Számodra megbízható, rutinos munkatársakkal működő szakszervizbe, ahol normális esetben nemcsak egy cserekészüléket fognak felajánlani Neked, hanem egy-egy hibás egységet eredeti alkatrésszekkel pótolva vagy megjavítva, egy költséghatékony és környezetbarátabb megoldást kaphatsz.

Ha a Te eseted is szokatlan volt és még nem írtunk róla, küldd el nekünk emlékeztetőül az info@appsolute.hu e-mail címünkre! Az anonimitást garantáljuk, a történeteket egy kis szórakoztatás és a tanulságok kedvéért osztjuk meg.

Üdv,

Balázs

POV GoPro

GoPro gyorstalpaló


Bevált rögzítési módok, POV

Sorozatot indítunk a GoPro kameráink használata közben szerzett tapasztalatainkról. Az első részben most a POV (Point of View = “egyes szám első személyű”) perspektíváról írunk. A legtöbb POV felvételt mellkaspánt segítségével rögzítjük, mivel az a tapasztalatunk, hogy ebben a formában a legstabilabb a felvétel és ez a rögzítési mód a legkényelmesebb. Jópár bringás felvételünk használhatatlan lett, de sokat kísérleteztünk a megfelelő dőlésszöggel, kamerairánnyal és végül a 45-50 fokos szög és fordított kameraállás lett a favorit.

Bringázásnál így használjuk.

Bringázásnál így használjuk.

Olvass tovább, ha érdekelnek a legjobb bringás rögzítési módok!

Papírmentes 2020

zöldülünk


Papírmentes(ebb)en 2020-ban

Eddig is látható volt megnyilvánulásainkból, de továbbra is fontos célkitűzésünk, hogy cégünk környezetbarát módon működjön. Hulladékunkat szelektíven gyűjtjük és szállítjuk el. Flakonos sűrített levegő helyett asztalainkhoz kivezetett sűrített levegő hálózatot üzemeltetünk. És természetesen a készülékek javítása is arról szól, hogy amit lehet, azt nem a kukába dobunk, hanem megjavítunk, újra használhatóvá tesszük. Idén egy számunkra nagy lépést tettünk a hulladékunk csökkentése érdekében.

Kevesebb hulladékkal, hatékonyabban

Az ötletet az adta, hogy az elmúlt évek során egyre csak gyűltek és gyűltek a javításokhoz tartozó kinyomtatott munkalapjaink, amiket szorgalmasan archiváltunk, és eltettünk dobozokba. Aztán azt vettük észre, hogy egyre több és több doboz foglalja a helyet a raktárunkban. Ki kellett találnunk valamit, mielőtt kifogyunk helyből!

Nagy gondot fordítunk az ügyviteli rendszerünk fejlesztésére, tökéletesítésére, így adta magát az ötlet, hogy próbáljuk meg az eddigi munkafolyamatainkat papírmentessé tenni, és dokumentumainkat digitális módon tárolni. Így nemcsak rengeteg kinyomtatott papírlapot spórolunk meg magunknak és a természetnek, hanem még helyünk is marad a raktárban.

Papírmentesebben 2020-ban: újítások az APPSolute szervizben a környezetvédelem jegyében

Ezek a papírhegyek fognak eltűnni 2020-ban

Megújuló szervizes adminisztráció

2019 második felében készültünk elő a fejlesztésre, és év végén már tesztelhettük is az új funkciókat. 2020-ban már csak digitális alapon működik a szervizes adminisztrációnk: munkalapjainkat egy iPad-en prezentáljuk, és azon is lehet aláírni, elmenteni. Már papír alapú jótállási szelvényt sem adunk a javításaink mellé: garancialapra eddig sem volt szükség, mert minden javításunk visszakereshető a rendszerünkben, és ha valaki elhagyta a papírját, szívesen kikerestük neki a rendszerből. Másrészt ki őrizget egy fecnit manapság egy telefon javításáról? Úgy tapasztaltuk, hogy szinte senki. Jótállási szelvényeinket és hibamegállapítási jegyzőkönyveinket 2020-tól már csak digitális formában tároljuk, és igény esetén bármikor megtekinthető vagy letölthető az a szerviz biztonságos, online felületéről.

Természetesen aki kér papír alapú munkalapot vagy garancialapot, jegyzőkönyvet, annak továbbra is szívesen nyomtatunk egy másolatot a digitálisan tárolt példányból.

Tervek a jövőt illetően

Ahhoz, hogy teljesen papírmentes szervizzé válhassunk, még az e-számlázást kell bevezetnünk a papír alapú számlázás helyett. Ez egyelőre úgy tűnik, hogy nagyon sok bonyolítással jár, így még vizsgáljuk a lehetőségeinket, de valószínűleg a közeljövőben e-számlára is átállunk.

Végre eltűnt a "Megjelölt" mappa!

Megjelöljük?


A “Megjelölt” mappa elrejtése Mail-ben

Ha téged is idegesít az, hogy a Mac Mail az oldalsávjában külön mappában mutatja a megjelölt üzeneteket, van rá megoldás!

Nagyon régóta, nagyon sokszor rákerestem már, hogy hogyan lehetne eltüntetni az asztali Mail oldalsávjából a megjelölt (Flagged) üzeneteket. Az Apple olvasatában erre a mappára azért van szükség, mert egyfajta to-do listaként itt lehet (kell!) követni a “megzászlócskázott” üzeneteinket. Az Apple időtlen idők óta nem ad arra lehetőséget, hogy ezt a mappát elrejtsük (a Gmail-ben például simán elrejthető), pedig nagyon sok fórumon igénylik ezt a felhasználók.

Nekem más a munkamenetem, és ezért zavaró, ha az oldalsávban megjelenik a “Megjelölt” mappa mellette a sokezres számlálóval. A legtöbb esetben a levélben kapott teendőimet egyrészt olvasatlanként tartom napirenden (néha piros zászlóval is megjelölöm), de ha elvégeztem, akkor sok esetben “zöldítem a zászlót”, tehát továbbra is megjelölt marad, csak más zászlót kap. Ezért sajnos ugyanúgy ott marad az oldalsávban, mert van rajta zászló, és az oldalsávban lévő szám zavarja a munkamenetemet.

Sok keresés után rátaláltam erre a fórumtémára a StackExchange-en, ahol az eelco nevű felhasználót annyira idegesítette ez a Mail-viselkedés, hogy írt egy programot, ami eltünteti az oldalsávból a “Megjelölt” mappát.

Plugin-ek engedélyezése a Mail-ben

Plugin-ek engedélyezése a Mail-ben

A telepítése sajnos nem teljesen magától értetődő, és túl sok információt sem ad a fejlesztő, ezért leírom segítségképpen a tapasztalataimat, hátha másnak is jól jön.

Töltsük le és csomagoljuk ki az ingyenes NoFlaggedMailbox.mailbundle alkalmazást. A linken elvileg mindig a legfrissebb verziót kapjuk meg a fejlesztő ígérete szerint.

A Finder menüjében válasszuk az Ugrás menüpontot, és ugorjunk erre a helyre a merevlemezünkön: “~/Library/Mail/Bundles”. Ha nem létezne ez a mappa, akkor elég, ha csak a “~/Library/Mail” helyre ugrunk, és manuálisan létrehozzuk a “Bundles” mappát. Ebbe kell bemásolnunk a kicsomagolt NoFlaggedMailbox.mailbundle mappát.

Indítsuk újra a Mail alkalmazást, és engedélyezzük a Mail-ben a plugin-ek használatát. Ehhez nyissuk meg a Mail beállításait, és ott az általános fülön legalul kellene látnunk egy “Pluginok kezelése…” (“Manage Plugins…”) gombot, majd kapcsoljuk be a frissen telepített NoFlaggedMailbox plugin-t.

A NoFlaggedMailbox plugin bekapcsolása

A NoFlaggedMailbox plugin bekapcsolása

(Ha nem látnánk a gombot a Mail beállításaiban, akkor futtassuk a terminálban a
sudo defaults write "/Library/Preferences/com.apple.mail" EnableBundles 1
parancsot. A parancs beírása után jelszót kér a rendszer, adjuk meg. Ha még ezt követően sem látnánk a gombot, próbálkozzunk a Rendszerbeállítások/Biztonság és Adatvételem paneljén az Adatvédelem fülön. Itt először a panel alján lévő lakatra kattintva fel kell oldanunk a panel zárolását, és kiválasztva a “Teljes hozzáférés a lemezhez” opciót, adjuk a listához a Mail.app-ot.)

Ezt követően végre valahára eltűnik az oldalsávból a “Megjelölt” mappa, és tudunk végre a feladatainkra koncentrálni!

Végre eltűnt a "Megjelölt" mappa!

Végre eltűnt a “Megjelölt” mappa!

Ha bármi hasonló jellegű problémád lenne a Mac rendszerrel, netán tanácsra, segítségre volna szükséged, keress minket bátran, és előre egyeztetett időpontban van lehetőség személyes tanácsadásra. A személyes konzultációra ezen az oldalon lehet jelentkezni.