Címke: iPod nano 6G

Tányérrugós mikrokapcsoló

Típushiba: Az iPod nano 6G gombjainak meghibásodása

Az utóbbi fél évben arra figyeltünk fel, hogy egyre több olyan hatodik generációs iPod nano-val találkozunk, aminek valamelyik gombja nem működik. Az érintőképernyős iPod tetején 3 fizikai gomb foglal helyet: kijelző bekapcsolás/altatás, hangerő növelés és hangerő csökkentés. Mindhárom gomb egy szalagkábelen elhelyezkedő mikrokapcsolót nyom be, ami az alaplapra továbbítja a jeleket. A mikrokapcsolóról készítettem egy vázlatot, hogy könnyebben el lehessen képzelni, hogyan működik:

Tányérrugós mikrokapcsoló

A sematikus oldalnézeti képen látszik, hogy a kapcsoló egyik érintkezési pontja egy kisebb kör, a másik pedig ezt a kis kört körülölelő karika. Erre van ráhelyezve egy fém tányérrugó, ami lenyomáskor a külső peremével a külső karikához, a belső benyomott részével pedig a kis körlaphoz ér hozzá és így zárja az áramkört. A megnyomás egzaktságát a rugóra egy fólián keresztül ráragasztott bütyök adja, ezt a bütyköt nyomja be a készülék fém nyomógombja.

Hasonló elven működik egyébként az iPhone-ok Home gombja is, amiről korábban írtunk is (az is típushiba volt…).

Eddig látszólag minden rendben is volna, de sajnos a gyakorlatban nagyon sok ilyen mikrokapcsoló hibásodik meg az iPod nano-kban. Ez amiatt van, mert a fóliára ráragasztott bütyök néha leválik a fóliáról és anélkül már a fém nyomógomb nem tudja kellő mértékben benyomni a tányérrugót, hogy az kapcsoljon. Ebben az esetben az a megoldás, hogy a készüléket teljesen szét kell bontani, hogy a 3mm-es mikrokapcsolóhoz hozzáférjünk és a kapcsolóból kioperáljuk a tányérrugót fóliával és bütyökkel együtt. Ha ezt kicseréltük, újra működőképes lesz a gomb a készülék szakszerű összeszerelése után.

Az iPhone Home gombjánál egyébként az Apple más megoldást alkalmazott, ott amiatt nem jelentkezett ez a probléma: a bütyök a fólia anyagából türemkedik ki, nem pedig külön van ráragasztva.

Egyébként az Apple a 2010-es évektől kezdve alkalmaz ilyen miniatűr mikrokapcsolókat az iPhone-okban, iPad-ekben és iPod készülékekben, ezeknél az eszközöknél előfordulhat a meghibásodás a bütyök leesése miatt. Reméljük az Apple hamarosan kitalál valamiféle megoldást a problémára – bár az is lehet, hogy ez az idővel tönkremenő gombok a tervezett elavulás nagyszabású elméletének része.

A javításról és az érintett alkatrészről természetesen készítettünk pár fotót, hogy láthassuk, hogy valójában miről is van szó.

Sajnos nincs jobb megoldásunk a hiba kijavítására, mint a gyári megoldás: A kapcsoló eredeti állapotát állítjuk vissza a hibás (hiányzó bütyök) fólia kicserélésével. Ezzel azonban a típushiba okát nem tudjuk megszüntetni – idővel előfordulhat, hogy az új fóliáról is leválik a bütyök. Sőt az is előfordulhat, hogy idővel egy másik gomb mondja fel a szolgálatot. Ilyen esetben legfeljebb árengedményt tudunk adni a javítás árából – az Apple helyett is szégyellve magunkat :)