Címke: Phantom

Már be tudunk szerezni gyári gimbal-kamera modult a Mavic Mini-hez is

Szándékos nehezítés


Megoldható a Mavic Mini gimbal-kalibrálás!

Az elmúlt hónapokban sajnos nem jutott időm érdekesebb drón javításokról írni, pedig lett volna bőven cikktéma! Volt jópár – általam mumusnak nevezett – munka is, amikkel napokig, néha hetekig küzdöttem, de végül mindegyiket sikerült megfejtenem. Sokfelé el fogok kalandozni a mostani írásomban, mert jópár témakörben sikerült előrelépnem, aminek szerintem nemcsak én fogok örülni!

A gyakoribb javítások a Mavic Pro gimbal-javítások és karcserék voltak, elkezdett terjedni a Mavic 2 Pro is, javítottam jópár példányt. A Mavic 2 Pro gimbalproblémák még kicsit mumusnak számítanak, mert nagyon nehezen szerelhető a gimbalszerkezetük, ha nyommentesen és igényesen szeretnénk dolgozni, és persze, hogy úgy szeretnénk! A Mavic Mini igazi slágerdrón lett, és ez a javítások számából is meglátszik, általában az első motoros karjuk vagy a gimbalszerkezetük törik egy-egy szerencsétlen manőver következtében. A Mavic Mini-k egyébként barátságos szerkezetek, jól lehet szerelni őket, ésszerű felépítésűek. Spark-ból is érkezett jópár darab, ezeknél gyakran motort vagy komplett vázat kellett cserélni egy-egy kartörés miatt. Sajnos a Spark ilyen szempontból szerencsétlen konstrukció: a karok a váz részét képezik, ezért kartörés esetén teljes átépítésre van szükség, ami igen hosszadalmas és aprólékos munka. Nagyon várom már az első Mavic Air 2-t, amit szétszedhetek, és alaposan megvizsgálhatok.

Szétszedett Mavic 2 Pro

Szétszedett Mavic 2 Pro

Itt olvashatsz tovább a Mavic Mini gimbalproblémáiról, és a megoldásról »

Phantom 3 Advanced teljeskörű javítása

hosszú nyomozás


Phantom 3 ESC hiba – és a megoldás!

Ismét egy izgalmas nyomozás borzolta a kedélyeket drónszervizünkben! Egy lezuhant Phantom 3 Professional drón szenvedett látszólag apró sérüléseket, a váz az egyik motornál megrepedt, de szerencsére a gimbal-kamera épségben megmaradt. Mégsem tudott felszállni többé a drón, indításkor a hírhedt “ESC Status Error” hibaüzenetet adta válaszul.

ESC-nek (Electronic Speed Controller) a drónok motorjait meghajtó vezérlőket nevezzük. A drónokban (az olcsó játékdrónokat leszámítva) szénkefe nélküli (brushless), háromfázisú aszinkron motorokat alkalmaznak a gyártók a hosszú élettartamuk, karbantartásmentességük és jó menettulajdonságaik miatt. Az ilyen motorok meghajtásához és vezérléséhez elengedhetetlen az ESC modul.

A Phantom 3 sorozat drónjaiban a központi “alaplapon” vannak a motorok vezérléséért felelős ESC egységek. Egy ilyen egység általában egy mikrokontrollerből, egy motorvezérlő chip-ből és jópár mosfet alkatrészből áll. Valahogy úgy működik, hogy a mikrokontroller a drón agyától (Flight Controller, FC) kapja az utasítást, hogy mennyire pörgesse a motorokat; az feldolgozza az utasítást és motormeghajtó chipen keresztül kapcsolgattatja a mosfeteket, amik az akkutól rendelkezésre álló egyenáramot a motor különböző tekercseire adagolják, épp olyan ütemű fáziseltolással, hogy a motor a kívánt sebességgel kezd el forogni.

Olvass tovább és kiderül, hogy mi okozza az “ESC Status Error” hibaüzenetet a Phantom 3 drónoknál!

Phantom 3 Adv/Pro hiányzó gimbalfixáló alkatrészét nyomtattuk ki

Mai 3D nyomtatás kalandunk


Hiányzik? Legyártjuk!

Fél éves a 3D nyomtató

Csak eszembe jutott leírni, hogy minél többen tudjanak róla: már több, mint fél éve üzemel a 3D nyomtató szervizünkben (Prusa i3 MK3, egy álom!), és egyre ügyesebbek vagyunk mi is a kiismerésében. Azon túl, hogy PLA-ból ügyesen ki tudunk bármit nyomtatni, már TPU-ból, ABS-ből és Polipropilénből is sikeresen készítettünk termékeket. Sőt, nemhogy csak nyomtatunk, de tervezünk is apróságokat, drónalkatrészeket! Következő nagyobb projekt a nyomtató beburkolása lesz, hogy a hőmérséklet-változásra érzékeny anyagokat nagyobb pontossággal tudjuk nyomtatni.

Mai példánk

A mai drónjavítások közepette merült fel az igény egy Phantom 3 Pro hiányzó gimbalfixálójának pótlására, amihez ezt a modellt találtam a Thingiverse-n. Gyorsan ki is nyomtattam, és már biztonságosan szállítható a drón, nem fog összevissza kalimpálni a kamera.

Phantom 3 Adv/Pro hiányzó gimbalfixáló alkatrészét nyomtattuk ki, 3D nyomtató, 3D nyomtatás, drón alkatrész nyomtatás

Phantom 3 Adv/Pro hiányzó gimbalfixáló alkatrészét nyomtattuk ki

Szóval, ha hiányzik egy alkatrész, lehet, hogy tudunk segíteni, írj nekünk!

akkutöltöttség és pár apróság


Firmware-frissítés DJI drónon: mire figyelj oda?

Nemrégiben járt nálunk egy DJI Inspire 1 Pro, melynek az elsődleges és a másodlagos távirányítóját nem lehetett sem egymással, sem a drónnal összehangolni szoftverkompatibilitási problémák miatt. Ügyfelünk megpróbálta frissíteni a távirányítókon és a drónon is a firmware-t, de egy hibának köszönhetően nem ment végbe a folyamat, és menet közben megállt a frissítés.

A drón innentől kezdve semmire nem reagált, nem indult el a belső vezérlőszoftvere, ilyen helyzetben szokták mondani, hogy “bebrickelt“, utalva arra, hogy a drón egy darab téglával lett egyenértékű a használhatóság szempontjából. Ilyen állapotban semmilyen külső behatásra nem reagál a drón, és újbóli firmware frissítésére sem ad lehetőséget az applikáció, nem lehetséges rácsatlakozni a drónra se WiFi-n, se távirányítón keresztül.

Végül sikerült megoldani valahogy a problémát, kitartó fórumozás, különféle trükkök és kitartó próbálkozás árán. Azóta mindkét távirányítót elfogadja a gép, így megoldható például az, hogy az egyik távirányítót a pilóta, a másikat pedig az operatőr használja.

Összegyűjtöttünk pár tippet, ami segíthet megelőzni a frissítési problémákat »