Címke: szoftver

Már be tudunk szerezni gyári gimbal-kamera modult a Mavic Mini-hez is

Szándékos nehezítés


Megoldható a Mavic Mini gimbal-kalibrálás!

Az elmúlt hónapokban sajnos nem jutott időm érdekesebb drón javításokról írni, pedig lett volna bőven cikktéma! Volt jópár – általam mumusnak nevezett – munka is, amikkel napokig, néha hetekig küzdöttem, de végül mindegyiket sikerült megfejtenem. Sokfelé el fogok kalandozni a mostani írásomban, mert jópár témakörben sikerült előrelépnem, aminek szerintem nemcsak én fogok örülni!

A gyakoribb javítások a Mavic Pro gimbal-javítások és karcserék voltak, elkezdett terjedni a Mavic 2 Pro is, javítottam jópár példányt. A Mavic 2 Pro gimbalproblémák még kicsit mumusnak számítanak, mert nagyon nehezen szerelhető a gimbalszerkezetük, ha nyommentesen és igényesen szeretnénk dolgozni, és persze, hogy úgy szeretnénk! A Mavic Mini igazi slágerdrón lett, és ez a javítások számából is meglátszik, általában az első motoros karjuk vagy a gimbalszerkezetük törik egy-egy szerencsétlen manőver következtében. A Mavic Mini-k egyébként barátságos szerkezetek, jól lehet szerelni őket, ésszerű felépítésűek. Spark-ból is érkezett jópár darab, ezeknél gyakran motort vagy komplett vázat kellett cserélni egy-egy kartörés miatt. Sajnos a Spark ilyen szempontból szerencsétlen konstrukció: a karok a váz részét képezik, ezért kartörés esetén teljes átépítésre van szükség, ami igen hosszadalmas és aprólékos munka. Nagyon várom már az első Mavic Air 2-t, amit szétszedhetek, és alaposan megvizsgálhatok.

Szétszedett Mavic 2 Pro

Szétszedett Mavic 2 Pro

Itt olvashatsz tovább a Mavic Mini gimbalproblémáiról, és a megoldásról »

Végre eltűnt a "Megjelölt" mappa!

Megjelöljük?


A “Megjelölt” mappa elrejtése Mail-ben

Ha téged is idegesít az, hogy a Mac Mail az oldalsávjában külön mappában mutatja a megjelölt üzeneteket, van rá megoldás!

Nagyon régóta, nagyon sokszor rákerestem már, hogy hogyan lehetne eltüntetni az asztali Mail oldalsávjából a megjelölt (Flagged) üzeneteket. Az Apple olvasatában erre a mappára azért van szükség, mert egyfajta to-do listaként itt lehet (kell!) követni a “megzászlócskázott” üzeneteinket. Az Apple időtlen idők óta nem ad arra lehetőséget, hogy ezt a mappát elrejtsük (a Gmail-ben például simán elrejthető), pedig nagyon sok fórumon igénylik ezt a felhasználók.

Nekem más a munkamenetem, és ezért zavaró, ha az oldalsávban megjelenik a “Megjelölt” mappa mellette a sokezres számlálóval. A legtöbb esetben a levélben kapott teendőimet egyrészt olvasatlanként tartom napirenden (néha piros zászlóval is megjelölöm), de ha elvégeztem, akkor sok esetben “zöldítem a zászlót”, tehát továbbra is megjelölt marad, csak más zászlót kap. Ezért sajnos ugyanúgy ott marad az oldalsávban, mert van rajta zászló, és az oldalsávban lévő szám zavarja a munkamenetemet.

Sok keresés után rátaláltam erre a fórumtémára a StackExchange-en, ahol az eelco nevű felhasználót annyira idegesítette ez a Mail-viselkedés, hogy írt egy programot, ami eltünteti az oldalsávból a “Megjelölt” mappát.

Plugin-ek engedélyezése a Mail-ben

Plugin-ek engedélyezése a Mail-ben

A telepítése sajnos nem teljesen magától értetődő, és túl sok információt sem ad a fejlesztő, ezért leírom segítségképpen a tapasztalataimat, hátha másnak is jól jön.

Töltsük le és csomagoljuk ki az ingyenes NoFlaggedMailbox.mailbundle alkalmazást. A linken elvileg mindig a legfrissebb verziót kapjuk meg a fejlesztő ígérete szerint.

A Finder menüjében válasszuk az Ugrás menüpontot, és ugorjunk erre a helyre a merevlemezünkön: “~/Library/Mail/Bundles”. Ha nem létezne ez a mappa, akkor elég, ha csak a “~/Library/Mail” helyre ugrunk, és manuálisan létrehozzuk a “Bundles” mappát. Ebbe kell bemásolnunk a kicsomagolt NoFlaggedMailbox.mailbundle mappát.

Indítsuk újra a Mail alkalmazást, és engedélyezzük a Mail-ben a plugin-ek használatát. Ehhez nyissuk meg a Mail beállításait, és ott az általános fülön legalul kellene látnunk egy “Pluginok kezelése…” (“Manage Plugins…”) gombot, majd kapcsoljuk be a frissen telepített NoFlaggedMailbox plugin-t.

A NoFlaggedMailbox plugin bekapcsolása

A NoFlaggedMailbox plugin bekapcsolása

(Ha nem látnánk a gombot a Mail beállításaiban, akkor futtassuk a terminálban a
sudo defaults write "/Library/Preferences/com.apple.mail" EnableBundles 1
parancsot. A parancs beírása után jelszót kér a rendszer, adjuk meg. Ha még ezt követően sem látnánk a gombot, próbálkozzunk a Rendszerbeállítások/Biztonság és Adatvételem paneljén az Adatvédelem fülön. Itt először a panel alján lévő lakatra kattintva fel kell oldanunk a panel zárolását, és kiválasztva a “Teljes hozzáférés a lemezhez” opciót, adjuk a listához a Mail.app-ot.)

Ezt követően végre valahára eltűnik az oldalsávból a “Megjelölt” mappa, és tudunk végre a feladatainkra koncentrálni!

Végre eltűnt a "Megjelölt" mappa!

Végre eltűnt a “Megjelölt” mappa!

Ha bármi hasonló jellegű problémád lenne a Mac rendszerrel, netán tanácsra, segítségre volna szükséged, keress minket bátran, és előre egyeztetett időpontban van lehetőség személyes tanácsadásra. A személyes konzultációra ezen az oldalon lehet jelentkezni.

akkutöltöttség és pár apróság


Firmware-frissítés DJI drónon: mire figyelj oda?

Nemrégiben járt nálunk egy DJI Inspire 1 Pro, melynek az elsődleges és a másodlagos távirányítóját nem lehetett sem egymással, sem a drónnal összehangolni szoftverkompatibilitási problémák miatt. Ügyfelünk megpróbálta frissíteni a távirányítókon és a drónon is a firmware-t, de egy hibának köszönhetően nem ment végbe a folyamat, és menet közben megállt a frissítés.

A drón innentől kezdve semmire nem reagált, nem indult el a belső vezérlőszoftvere, ilyen helyzetben szokták mondani, hogy “bebrickelt“, utalva arra, hogy a drón egy darab téglával lett egyenértékű a használhatóság szempontjából. Ilyen állapotban semmilyen külső behatásra nem reagál a drón, és újbóli firmware frissítésére sem ad lehetőséget az applikáció, nem lehetséges rácsatlakozni a drónra se WiFi-n, se távirányítón keresztül.

Végül sikerült megoldani valahogy a problémát, kitartó fórumozás, különféle trükkök és kitartó próbálkozás árán. Azóta mindkét távirányítót elfogadja a gép, így megoldható például az, hogy az egyik távirányítót a pilóta, a másikat pedig az operatőr használja.

Összegyűjtöttünk pár tippet, ami segíthet megelőzni a frissítési problémákat »

akkuteljesítmény


Akkucsere és tesztelés egy iPhone 5s-ben

Az iPhone-okba épített akkumulátorok nagyjából 800 – 1200 feltöltési és lemerítési ciklusra vannak tervezve, ez alatt az idő alatt használódik el annyira az akku, hogy érdemes legyen cserélni. Ha azt vesszük, hogy egy iPhone átlagos használat mellett 1 napot bír ki és esténként bedugjuk tölteni, könnyen kiszámolható, hogy körülbelül 3 év alatt fog elhasználódni az akkumulátor és válik szükségessé az akkucsere.

Ha keveset bír iPhone-od egy feltöltéssel, annak több oka is lehet. Elmagyarázzuk mik ezek, lehetséges megoldási javaslatokat is teszünk vagy akár a helyszínen segítünk.

Tudd meg, hogyan ellenőrizheted az iPhone 5s akkumulátor állapotát, mikor szükséges cserélni az akksit és miért merül gyorsan a telefonod! »

Fusion Drive

Fusion Drive beállítása korábbi Apple gépekben

Az Apple 2012 október 23-án bemutatott új iMac-jeiben a szokásos 1 és 3 terabájtos merevlemezei mellett egy eddig ismeretlen tárolómegoldást is bemutatott Fusion Drive néven. Kicsit utánajárva a technológiának, a megoldás azon alapul, hogy egy hagyományos merevlemezt (HDD) és egy szilárdtest meghajtót (SSD) egy logikai kötetcsoportba foglalunk és a rendszer egy nagyobb lemezként látja a két összefűzött lemezt. A gyakran használt fájlokat (rendszerfájlok, alkalmazások) a rendszer az SSD-n, a ritkábban megnyitott fájlokat pedig a merevlemezen helyezi el. A működés automatikus, a rendszer automatikusan mozgatja át a fájlokat (pontosabban blokkokat) egyik lemezről a másikra, használattól függően.

A Fusion Drive előnye, hogy az SSD gyorsaságát ötvözi a merevlemez nagy kapacitásával.

Az Apple nem hirdeti, de régebbi Apple gépünkön is könnyen készíthetünk Fusion Drive-ot egy SSD és egy HDD összekapcsolásával, ezt mutatjuk most be.

Még nincs vége, olvass tovább!