Új lapon nyílik meg
Bognár András
2010. november 29.
2 perc olvasás
Megosztás

Új honlapot mutatunk be: ALMAPRÓ.HU

ALMAPRÓ honlapAz utóbbi 1-2 évben rengetegen keresték meg szervizünket azzal a kéréssel, hogy segítsünk gazdát találni használt, eladó készülékük számára, vagy hogy hol tudnának beszerezni használt Apple készülékeket. Ilyenkor mindig ajánlottuk, hogy keressenek fel apróhirdetési portálokat, ám sok esetben kaptuk azt a visszajelzést, hogy nem létezik áttekinthető, könnyen kezelhető Apple termékek adás-vételére specializálódott portál, ahol esetleg még képes hirdetések között is lehet böngészgetni.

Innen jött az ötlet, hogy készítsünk egy olyan apróhirdetési portált, amit mi is élvezettel tudunk használni, ha éppen szükségünk lesz rá. A honlap fejlesztése már jópár hónapja zajlik, most éreztük úgy, hogy a nagyközönség számára is megmutathatjuk.

ALMAPRÓ névre kereszteltük a portált – reméljük nem kell magyarázni a név jelentését :)

Természetesen még nagyon sok mindent lehet (és kell is!) fejleszteni. Célunk az egyszerű kezelhetőség ugyanakkor a sokoldalú használhatóság is. A regisztráció és egy hirdetés feladása nem igényel 3-5 percnél több időt. Az eladóknak lehetőségük van termékspecifikus információk megadására (pl. sorozatszám, szoftververzió, kapacitás), így a lehetséges vásárlók már előre tájékozódhatnak a készülékről (pl. garanciális-e még a készülék) és kockázatmentesebben vásárolhatnak. Emellett egy hirdetéshez 4 darab kép is rendelhető. A hirdetések feladása teljesen díjmentes. Teszteljétek, várjuk a visszajelzéseket!

ALMAPRÓ logó

Szólj hozzá!

Kíváncsiak vagyunk a tapasztalataidra és a gondolataidra is.

Népszerű írásaink

Megérkeztek az új Bluelounge táskák
1486 megtekintés
2011. november 28.
Hogyan kezdjünk bele a drónépítésbe?
707 megtekintés
2018. január 27.
Kijelzőcsere egy törött iPhone 6-ban
227 megtekintés
2014. október 22.
IKEA Samla doboz klipsz – ismét nyomtatunk…
213 megtekintés
2018. október 10.
Billentyűzet magyarítása Apple számítógépeken
177 megtekintés
2014. június 18.

Feliratkozás

Iratkozz fel, ha értesülni szeretnél új bejegyzéseinkről!
Csak friss blogbejegyzéseinkről fogsz értesülni, nem küldünk reklámot.

Olvasnál még?

Ha tetszett a fenti írásunk, és van kedved még olvasgatni, ajánljuk figyelmedbe az alábbi bejegyzéseinket.
iPhone 5

Vajon jobb-e az iPhone 5, mint a korábbi iPhone?

2012. szeptember 25.
10 perc olvasás
iPhone X törött hátlapja, hátlapcsere, törött iPhone hátlap cseréje

Akármennyire is próbálunk lelkesedni az Apple termékeiért, az utóbbi időben egyre nehezebben tudjuk átélni az Apple életérzést. Mi ugyanis nemcsak…

2019. április 11.
11 perc olvasás
mac adatmentés, apple mac javítás, helyreállítás, reset, mac újraindítása , gyógyítása, hibás merevlemez, sérült merevlemez, hibás merevlemez adatmentés

Senkinek nem kívánjuk azt az érzést, amikor napok, hónapok vagy akár évek munkájától kell elbúcsúzni egy sérült merevlemez végleges tönkremenetele…

2018. január 15.
6 perc olvasás

Kosár

Kosár frissítve!
Továbbiak betöltése

Kedvezőbb ajánlat kérése

Találtál jobb ajánlatot? Írd meg a részleteket, és megnézzük, mit tehetünk.

Telefonon is megbeszélhetjük!

+36 20 536 9716

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 598 9876
Közvetlen email címünk: dron@appsolute.hu

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 536 9716
Közvetlen email címünk: szerviz@appsolute.hu