webshop menü
iPhone 5 kijelzőmodul #blog #szervizkaland

iPhone 5 – Szétszedtük! Ismét!

Hasonlóan tavalyi attrakciónkhoz, idén ismét szerveztünk magunknak egy jó kis kirándulást Münchenbe az új iPhone modell bemutatójára. Még éjjel elindultunk, hogy 21-én hajnali 4 órára a már ismerős Rosenstrasse-i Apple Store-hoz érkezzünk. Itt csapatunk kettévált, mert 3-400-an álltak már sorban az új készülékért, gondoltuk szerencsét próbálunk Augsburgban is. Végül az Augsburgi csapat jutott először készülékhez, jópár óra sorban állás és egyéb viszontagságok után.

Rögtön vásárlás után kerestünk egy nyugalmas helyet a városban, ahol jó fényviszonyok és megfelelő szervizkörülmények mellett nekiállhattunk a készülék szétszedésének és tüzetes, teljes körű átvizsgálásának, amit természetesen dokumentáltunk és most meg is osztunk!

Hamarosan közlünk egy részletes elemzést is az új iPhone-ról a szerviz szemszögéből.

(A képekhez szép lassan magyarázatokat is fogunk fűzni, de egyelőre alszunk egy kicsit egy teljes munkanap, 8 óra vezetés, 6 óra sorban állás és az iPhone teljes szétszedése és precíz összerakása után :) )

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük