Bognár András
2011. április 29.
2 perc olvasás
Megosztás

iPod touch 4G kijelzőcsere

Jó ideje nem volt időnk írogatni, pedig sok érdekes javításban volt részünk. Kb. 2-3 hónapja szétszedtünk egy negyedik generációs iPod touch-ot, aminek betört a kijelzője. Azóta persze még jópárat.

Sajnos nagyon gyengének bizonyult a felépítése, a korábbi modellekhez képest egyértelműen visszalépés. Szinte nem lehet úgy elejteni, hogy ne törjön el, annyira védtelen a kijelző, ezen felül nagyon megkérdőjelezhető a szerkezet tartóssága, a kijelző egy milliméteres ragasztócsíkkal van körben beragasztva a hátlapba, semmi más nem tartja pár műanyag fülön és a ragasztón kívül… Egy szó, mint száz, úgy érezzük, hogy az Apple a szép formaterv oltárán feláldozta a technikai kivitelezés minőségét.

Ezen kívül – hasonlóan az iPhone 4 kijelzőjéhez – az LCD kijelző komplett egységet képez a felette lévő érintőpanellel és üvegréteggel, így egy darabként cserélhető – sajnos nagyon költségesen.

A hátlap merevsége is hagy némi kívánnivalót maga után, nagyon könnyen hajlik és nyomódik a sarkaiban egy-egy esés következtében, ami miatt az új kijelzőt sem lehet egyszerűen kicserélni.

Készítettünk pár képet a szerelésről.

A kijelző tetején kipattogott az üveg borítás Nagyon apró az előlapi kamera A Home gomb kapcsolója a kijelző alatt Fémlemez takarja az akkut Kijelző nélkül felülnézetben Az alsó hangszóró kicsit igénytelenül van gyárilag bekötve... Wifi antenna Hátlapi kamera kicsit kiemelve Érintőpanel és LCD csatlakozója Új kijelző beépítés előtt

Szólj hozzá!

Kíváncsiak vagyunk a tapasztalataidra és a gondolataidra is.
  • Farkas Richárd

    Hasznosak ezek a képek!
    Egy kérdésem lenne:
    Nekem is van ipod touch 4g készülékem és sikerült leejteni és betörött a kijelző, és az lenne a kérdésem, hogy hol tudok vásárolni hozzá??

Népszerű írásaink

Olvasnál még?

Ha tetszett a fenti írásunk, és van kedved még olvasgatni, ajánljuk figyelmedbe az alábbi bejegyzéseinket.

A minap vásároltunk egy használt Baby Jogger babakocsit, aminek volt egy apró hibája: a sportülés lábtartóját nem lehetett fel-le billenteni,…

2019. december 1.
6 perc olvasás

A Retina kijelzős MacBook Pro-k, és az újabb MacBook Air-ek billentyűzet-magyarítása eddig megoldhatatlan feladat volt számunkra. Ügyfeleink örömére végre bejelenthetjük:…

2017. április 25.
5 perc olvasás

Kertészmérnök barátunkkal beszélgettünk a munkáinkról, és felötlött bennünk a gondolat, hogy milyen jó lenne egy egészen más szemszögből megmutatni a…

2018. június 23.
3 perc olvasás

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 598 9876
Közvetlen email címünk: dron@appsolute.hu

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 536 9716
Közvetlen email címünk: szerviz@appsolute.hu