Mac billentyűzetek – milyen élmény rajtuk írni?

2015-ig ugyanolyan billentyűzetet találtunk szinte minden Apple eszközön, amit nagyon kevés gyártó tudott utólérni. A gombok “szigetszerű” kialakítása, a kellemes rugalmasságuk karakteres gépelési élményt kölcsönzött nekik, ugyanakkor nem voltak túl zajosak, és a gombok egyensúlyának köszönhetően egyszerűen kellemes volt rajtuk írni. Többek között emiatt is a legnépszerűbb hordozható számítógép a diákok között sokáig a műanyag MacBook volt, amit lassan felváltott a MacBook Pro, Air és az iPad Pro. De nézzük, hogyan alakult a Mac billentyűzetek karriere ezután!

2015-ben, a MacBook széria forradalmasításával az Apple bevezette az új billentyűzet-technológiát is, amivel az örök ellenséget, a készülékvastagságot vették célkeresztbe. A pillangó-mechanizmus alapja az volt, hogy azzal, hogy a felületre érkező nyomást egyenletesen, két “szárnyra” helyezzük, a billentyűknek kisebb utat kell megtenniük ahhoz, hogy aktiválódjanak, és meglássunk egy karaktert a képernyőn.

Régi és új, Mac billentyűzetek

Régi és új

Az új klaviatúra pozitív fogadtatásban részesült, bár azok számára, akik kifejezettenn sokat gépeltek, a méretkülönbség nem volt a legpozitívabb hír. A 11”-es MacBook Air-nél ugyanis a gombok nagyobbak, de nehezebb vakon megkülönböztetni őket. Természetesen amíg teljes techvilág azzal volt elfoglalva, hogy az Apple egy csatlakozót merészelt csak tenni a készülékre, így a pillangó-billentyűzet nem kapott túl nagy hírértéket. Érkeztek természetesen negatív vélemények, de a régi, “ollós” billentyűzet megmaradt a MacBook Pro-kon, hisz miért hozna az Apple bármilyen radikális változást a legnépszerűbb, legmegbízhatóbb készülékeihez?

2016 - A MacBook Pro is változik, milyen élmény a Mac billentyűzetek használata

2016 – A MacBook Pro is változik

2016-ban megérkeztek az új MacBook Pro-k, és az Apple-nek megint sikerült elterelni a figyelmet a billentyűzet megváltoztatásáról. Az élményt kiegészítendő, az Apple megjelentette a Touch Bar-t, és a “function” sort levette a billentyűzetéről.

Mára a pillangó-mechanizmusos billentyűzet a második generációjánál jár, és az egyetlen gép a régi mechanizmussal a MacBook Air. Ebben csak a processzor és memória-konfiguráció volt frissítve 2015 óta.

Különbségek a Mac billentyűzetek között

Két éven keresztül használtam egy 2010-es MacBook Pro-t, és volt nálam egy 2015-ös MacBook pár napig. Mindkettőn elég sokat írtam, így a tapasztalataimat eszerint osztom meg. Az első generációs “pillangó” billentyűzet-mechanizmus jellemzője, hogy a gombok nagyon keveset utaznak, így rajtuk olyan gépelni, mintha egy érintőképernyőn írnánk. Nincs jól érezhető “visszajelzés”, ha lenyomtunk egy gombot. Azon kívül persze, hogy megjelenik a karakter a kijelzőn. Így ez azoknak jó, akik nem a billentyűzetet nézik gépelés közben, hanem izommemóriából tudják a gombok pozícióját. Ugyanakkor annyira simák a gombok és annyira könnyen nyomódnak le, hogy könnyű őket összekeverni. Nincs igazán kézzelfogható visszajelzés a billentyűzettől, miközben gépelünk.

2016-ban frissült a billentyűzet, és ma már minden MacBook és MacBook Pro tulajdonos az új pillangó-mechanizmussal ismerkedhet meg. Ezen írva jobban érezhetjük, ha lenyomtuk a gombokat, ugyanis több idő, amíg a billentyű eljut az aktiválási pontig. Szerintem ez egy nagyon jó változtatás, és emiatt sokkal jobb a 2016-os és 2017-es gépeken írni, mint a korábbiakon. Viszont ezeknek a billentyűzeteknek is van egy nagy hibájuk.

Por, morzsa, bármilyen szennyeződés a gombok alatt

Az új mechanizmus negatív mellékhatása, hogy sokkal, sokkal nehezebb szétszedni és tisztítani a billentyűzetet, ezért ha valami kerül a gombok alá, azokat gyakran erősebben, vagy többször kell nyomnunk, hogy aktiválódjanak. Ez elég frusztráló tud lenni. És a gombok, vékonyságuk miatt, ha nem vigyáznánk, el is törhetnének szétszedés közben.

MacBook billentyűzet, Mac billentyűzetek, billentyűzet tisztítás, APPSolute, Mac szerviz

Ha a gombok a billentyűzeteden nem reagálnak, vagy egyszerre több karaktert látsz a gomb egyszeri lenyomása után, vedd fel a kapcsolatot Mac szerviz részlegünkkel és mindent megteszünk a billentyűzet megmentése érdekében. Kifújjuk, illetve, ha szükséges, kellő óvatossággal szétszedjük a billentyűzetet és eltávolítjuk a szennyeződéseket.

Frissítés – 2019. I. 29.

Jóllehet kedveljük az Apple termékeit, igyekszünk figyelni arra, hogy írásaink ne legyenek elfogultak, egyoldalúak. Éppen ezért ide kívánkozik még egy frissebb Mac típushibákról szóló cikkünk is, melyben szó esik az új billentyűzetekkel kapcsolatos hibákról is.

Kapcsolódó cikkek

Így cserélünk billentyűzetet beázott MacBook Air-ben

Billentyűzet magyarítása Apple számítógépeken

Billentyűzet-magyarítás Retina MacBook Pro-n

Friss hír: magyar billentyűzet a legújabb MacBook Pro-khoz is

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük