Új lapon nyílik meg
Bognár András
2012. február 13.
3 perc olvasás
Megosztás

Hibás hűtés miatt mennek tönkre a Time Capsule-ök

Pár hete egyik visszajáró ügyfelünk hozott egy 500GB-os Time Capsule-t, pár éve használja, de egyszer csak azt vette észre, hogy nem kapcsol be, semmi életjelet nem ad. Korábban még nem találkoztunk hasonló esettel, de épp ezért elvállaltuk, hogy kiderítsük, mi okozhatja a problémát és megpróbáljuk megjavítani az eszközt.

Kicsit beleástuk magunkat a Time Machine-ek lelki világába és kiderült, mi okozza a berendezések pár év utáni meghibásodását: a Hő. Sajnos az Apple nem gondolta át az eszköz hűtési rendszerét – a benne lévő ventilátor önmagában keveri a levegőt, nincs útja a meleg levegőnek kifelé az eszközből. Emiatt a tápegység legjobban melegedő alkatrészeiről nincs megfelelően elvezetve a hő, így azok előbb vagy utóbb tönkremennek.

Kinyomoztuk, hogy volt egy gyártási sorozat a Time Capsule-ökből, amik kifejezetten nagy arányban hibásodtak meg. Statisztikák szerint a 2008-ban gyártott és azóta állandóan használt Time Capsule-ök egyike sem érte meg a 2010-es évet. Ez nem vetett jó fényt az Apple-re, ezért visszahívási programot indítottak a hibás eszközök garancián túli cseréjére, ami a http://support.apple.com/kb/TS3351 címen _volt_ elérhető.

„If Apple or an Apple Authorized Service Provider confirms that your Time Capsule is affected, Apple will repair or replace it free of charge.”

Time Capsules being recalled are those with serial numbers between XX807XXXXXX and XX814XXXXXX, sold between February and June 2008.

A mi általunk javított Time Capsule sorozatszám alapján beleesett volna az intervallumba, de sajnos az Apple visszautasította a cserekérelmünket – arra hivatkoztak, hogy korábban kellett volna elintézni a dolgot, a gyártástól számított 3 éven belül. Más utat kellett emiatt keresni, tehát fogtuk magunkat, kicseréltük a hibás alkatrészeket, ismét működik az eszköz. Jó minőségű, hőtűrő alkatrészeket használtunk a javításhoz, de sajnos a hűtési probléma továbbra sem megoldott, a következő fejezet az lesz, hogy kicsit átszabjuk a belső elrendezést és a ventilátorhoz friss levegőt juttattunk.

Frissítés (2012.03.07.): A belső ventilátor alatti részen esztétikusan ki lehet alakítani szellőző lyukakat, viszont gumitalpak segítségével fel kell emelni az eszközt, hogy az alsó gumiborításon keresztül a levegő könnyen áramolhasson ki a készülékből. Ezt akár megelőzésképp is érdemes lehet megcsinálni egy működő eszközön, ezzel meghosszabbítva az élettartamát.

Szólj hozzá!

Kíváncsiak vagyunk a tapasztalataidra és a gondolataidra is.

1 hozzászólás

  • Nem valami korrekt hozzáállás az Apple részéről, hogy nem cserélte ki…

Népszerű írásaink

Megérkeztek az új Bluelounge táskák
1550 megtekintés
•
2011. november 28.
Hogyan kezdjünk bele a drónépítésbe?
710 megtekintés
•
2018. január 27.
Kijelzőcsere egy törött iPhone 6-ban
264 megtekintés
•
2014. október 22.
Billentyűzet magyarítása Apple számítógépeken
211 megtekintés
•
2014. június 18.
IKEA Samla doboz klipsz – ismét nyomtatunk…
196 megtekintés
•
2018. október 10.

Feliratkozás

Iratkozz fel, ha értesülni szeretnél új bejegyzéseinkről!
Csak friss blogbejegyzéseinkről fogsz értesülni, nem küldünk reklámot.

Olvasnál még?

Ha tetszett a fenti írásunk, és van kedved még olvasgatni, ajánljuk figyelmedbe az alábbi bejegyzéseinket.
Mavic Air 2 alkatrészek

Lázasan készülődünk a Mavic Air 2 javításokra, és már úton is van első alkatrész-szállítmányunk! Egyelőre a drón kameráján és pár…

2020. június 8.
3 perc olvasás
Van megoldás az Apple korlátozásaira – válasz az Index cikkére

Tegnap az Index lehozott egy cikket, amiben arról tudósítják az Apple-felhasználókat, hogy ha betört kijelzőjüket nem az Apple hivatalos szervize cseréli,…

2019. október 1.
6 perc olvasás
A csatlakozókat leválasztottuk

Pár hete érkezett meg szervizünkbe az iPad-ünk, amit nem titkoltan azzal a céllal vettünk, hogy darabjaira szedhessünk és jól áttanulmányozhassuk…

2010. április 29.
2 perc olvasás

Kosár

Kosár frissítve!
Továbbiak betöltése

Kedvezőbb ajánlat kérése

Találtál jobb ajánlatot? Írd meg a részleteket, és megnézzük, mit tehetünk.

Telefonon is megbeszélhetjük!

+36 20 536 9716

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 598 9876
Közvetlen email címünk: dron@appsolute.hu

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 536 9716
Közvetlen email címünk: szerviz@appsolute.hu