Néhány légifotó egy óbudai építkezésről
Bognár András – 2019. május 14. – 0 hozzászólás
Múlt hónapban volt egy olyan felkérésünk egy építészeti kivitelezéssel foglalkozó cégtől, hogy egy már befejezett korszerűsítési projektjük eredményét, valamint egy éppen építés alatt lévő lakóparkjukat fotózzuk le madártávlatból. Az fotókat elsősorban dokumentálási célból készíttették, mi emellett az esztétikus megjelenést is szem előtt tartva fotóztunk.
Az egyik helyszín Szentendrén volt, a másik az óbudai Solymárvölgyben, a kettő között pedig ebédeltünk egy jót az Ürömi hüttében.
A szentendrei repülés
Szentendrén egy viszonylag nagy sorház tetejére került óriási napkollektor-park, illetve a ház oldalára kiegészítő napelemek, ezt kellett bemutatnunk légifotóink segítségével. Az idő gyönyörű volt, és erős szél sem zavarta a repülésünket. Mavic 2 Zoom drónnal repültünk, nagyon jó élmény volt vele a stabil és biztonságos repülés.
Építkezés Solymárvölgyben
A Hármashatár-hegy és az Ürömhegy között elterülő domboldara, a Harsány lejtőhöz is elmentünk, itt kellett egy négy házból álló társasház építését több irányból fényképeznünk. A tervezetthez képest egy órával előbb megérkeztünk, mivel elnéztük az időpontot, de így legalább alkalmunk adódott alaposan bejárni és feltérképezni a környéket, felkészülni a biztonságos repülésre.

A feladatunk ennek a négy házból álló társasház építésének dokumentálása volt. Háttérben az ürömi Kő-hegy.
Mivel éppen ebédidőben történt a fotózás, a Renesco csapatát is összehívtuk egy jó hangulató csoportkép erejéig.
Épületfotózás, állapotfelmérés, légifotó
Szívesen kötjük össze a kellemest a hasznossal, és vállaljuk épületek fotózását, építkezések dokumentálását drónos légifotók segítségével. A felvételek jól jöhetnek az építési naplóhoz is, illetve homlokzatok, tetők állapotfelmérésében is jó szolgálatot tehetnek. Bármilyen hasonló jellegű megbízással kapcsolatban állunk rendelkezésre.
Egyik korábbi óbudai munkánkról készült képeket itt nézheted meg, ha pedig videó érdekel, nézd meg ezt a bélapátfalvai kolostorról készült téli felvételünket!