Drónépítés projekt: A motorok és az ESC végleges bekötése

Az ESC és az FC összekötése

Ott hagytuk abba, hogy a vázat összeállítottam, és nagyjából kisakkoztam, hogy hogyan fog elférni egymás fölé az FC és a központi 4-az-1-ben ESC a szűk vázban. Most az következik, hogy megmutatom, hogyan oldottam meg a motorvezetékek biztonságos eljuttatását a váz közepében elhelyezett ESC-hez, illetve továbbhaladunk az ESC és az FC összekötésével.

Ha központi ESC-t használunk, mindenképpen meg kell oldani, hogy a motorok vezetékei védettek legyenek a propellerek esetleges eltérüléséből adódó becsapódásoktól (“prop strike”). Van, aki a motor tövénél leviszi a váz aljára a vezetékeket (pl. Ummagawd Remix váza), és van aki beburkolja alaposan a felső részen futó vezetékeket. Én az utóbbi megoldást választottam, de szokásomhoz híven kerestem a legbiztosabb és egyben legelegánsabb megoldást.

Kígyóbőrbe bújtatott motorvezetékek

Kígyóbőrbe bújtatott motorvezetékek

A motorvezetékek védelme

Láttam korábban egy “Snake skin”-nek nevezett, tényleg kígyóbőrszerű fonott nejlonanyagot, ami nagyon ellenálló. Rendeltem is belőle pár métert, és kikísérleteztem, hogyan tudom beburkolni vele a motorok vezetékeit úgy, hogy közben ez a sprőd (jó szó!) anyag ne feseljen szét. Elég nehéz az anyaggal bánni, de kis kísérletezéssel rájöttem, hogy nem felhúzni kell a motorok vezetékeire, hanem feltolni, mert olyankor jobban kitágul. Mutatok egy videót is, hamarosan feltöltöm!

A kígyóbőr elejére és végére méretben passzoló zsugorcsövet is húztam, mielőtt bebújtattam a motorok vezetékeit, így nem foszlott szét a művelet során. Miután sikerült bebújtatni a motorok vezetékeit, azokat szépen laposra rendeztem a csőben, és rámelegítettem a zsugorcsövet a vezetékek elejére és végére. Amíg még meleg volt, el is lapítottam kicsit. Ragasztós belsejű zsugorcsövet használtam, így aztán biztos erősen fogja tartani a nejlonfonatot, és ellenálló lesz a “prop strike”-okkal szemben.

A vezetékek egyenesen és laposan futnak az ellenálló "snake skin"-ben

A vezetékek egyenesen és laposan futnak az ellenálló “snake skin”-ben

Ezután a vázhoz igazítottam a motorokat, ESC-t és vezetékeket, és méretre vágtam mindet ügyelve arra, hogy némelyik vezetéknek hosszabbnak, némelyiknek meg rövidebbnek kell lennie attól függően, hogy hol van az ESC-n a forrasztási pont.

Nagyon jó forraszanyagot szereztem be az Armattan-tól

Nagyon jó forraszanyagot szereztem be az Armattan-tól

Ezt nevezem rendnek!

Ezt nevezem rendnek!

Mielőtt valaki megrökönyödve kérdezi, hogy hogyan lehet, hogy minden motorvezetéket ugyanabban a sorrendben kötöttem be, annak megnyugtatásul mondom, hogy ez első körben problémához vezet, mivel mindegyik motor ugyanarra fog forogni, és így nem fog tudni felszállni a drón, mert ellenkező irányba elcsavarodna. Ezen a problémán kétféleképpen lehet segíteni: két motor vezetékei közül bármelyik kettőt ha felcseréljük, aszinkron, háromfázisú motorok lévén megváltozik a forgásirányuk. Így viszont sérülne a rendezett kinézet elve, ezért más megoldáshoz folyamodtam. A BLHeli Configurator-ral átprogramoztam az ESC két kiválasztott motorjának a forgásirányát. Így szép is marad a vezetékezés, és jól is fog működni!

Vessünk még egy pillantást a laposan, szépen vezetett vezetékekre!

Vessünk még egy pillantást a laposan, szépen vezetett vezetékekre!

Az ESC és az FC összekötése

Miután kigyönyörködtem magam a szépségesen megforrasztott és rendezett motorvezetékekben, rátértem az ESC (motorvezérlő) és a FC (repülésvezérlő) összekötésére. Mindkettőhöz adtak JST csatlakozós kábelköteget, de az ESC-nek 8-tűs, az FC-nek pedig 6-tűs csatlakozója volt. Ezért mindkét csatlakozóból óvatosan ki kellett fűzni egy szike segítségével a vezetékeket, és egy kombinált vezetékköteget kellett csinálni.

Az FC és az ESC vezetékét kellett kombinálni

Az FC és az ESC vezetékét kellett kombinálni

Az ESC csatlakozójában megtalálható a 4 motorvezérlő vezeték, a földelés, és a telemetria csatlakozási pontja. Az NC pont jelentése “Not connected”, ezért azt nem használta. És a VBAT-ot sem, mert más módon tápláltam meg az FC-t. Így az ESC JST csatlakozójának 8 pontjából 6-ot használtunk végül: 4 motor, föld, telemetria.

Az ESC lábkiosztása: motorok vezérlése, föld, telemetria, táp

Az ESC lábkiosztása: motorok vezérlése, föld, telemetria, táp

A CL Racing F4S FC-nek 6 csatlakozási pontja van. 4 a motorvezérlő vezetékek számára, egy a földnek, és egy az árammérő szenzornak. Az alábbi képen az árammérő pontjába csatlakoztattam az ESC telemetria pontját, de érthető módon nem működött a dolog. Ezért az ESC-ből induló kábelköteg telemetria vezetékét külön kellett az FC egyik UART-jára forrasztani. Erről majd később! A motorok sorrendjét könnyen be tudjuk állítani a 4 motorvezeték cserélgetésével, és természetesen a két földelési pontot is össze kellett kötni.

Érdemes összesodorni a drónban futó vezetékeket, mert így rendezett és ellenálló

Érdemes összesodorni a drónban futó vezetékeket, mert így rendezett és ellenálló

Ennyit a motorok, az motorvezérlő és a repülésvezérlő összekötéséről! Ezek után ki kellett találni, hogyan tudnám használni az FC beépített árammérőjét úgy, hogy az ESC áramfelvételét is mérem vele! Itt egy trükköt alkalmaztam, amit a következő bejegyzésben be is mutatok!

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.