Egyre jobban megy a repülés! (videó)
Bognár András – 2018. június 17. – 0 hozzászólás
Amióta megvan az fpv versenydrónom (drónjaim), igyekszem minél többször kimenni és gyakorolni a repülést. Eleinte szobában gyakoroltam – persze nem a valódi drónnal, hanem az FPV Freerider szimulátor segítségével, majd ahogy eljött a tavasz, már a szabadban is.
Ha összeszámolom, hogy négy akkum van, és eddig körülbelül 5-10 alkalommal tudtam kimenni és gyakorolni, akkor kijön az, hogy kb. 3 órát tölthettem levegőben a drónjaimmal. Nem mondanám soknak, de ennyi idő alatt is lehet fejlődni! Meg is mutatom, hogy a legutóbbi repülésemen mire jutottam!
Semmi különleges, én azért örülök, hogy már szinte bármennyi időt a levegőben tudokk tölteni, és nem zuhanok le az első kanyarban. Kezdek ráérezni a körberepülésre (orbit), de még iszonyú sokat kell finomítani a mozgást. Már tudom annyira „pontosan” irányítani a drónt, hogy két fa között elszálljak (másodjára nekimentem, de levegőben sikerült maradnom). Nagyobb ívű kanyaroknál néha már sikerül szépen gördülékenyen mozogni, és alapvetően minden mozgásnál arra törekszem, hogy ne rángassam a távirányító karjait, hanem inkább finom, puha mozdulatokkal irányítsam a repülő drónomat.
A videó az FPV szemüvegem beépített felvevőjéből származik, konkrétan ezt látom én is, miközben repülök. Annyira még nem érzem biztosnak a tudásomat, hogy egy GoPro-t is felszereljek a drónra, de ami késik, nem múlik!