Mavic Air 2 javítás – Karcsere

Mavic Air 2 javítás

Pár napja kaptam egy Mavic Air 2-t javításra, ami a drónokhoz képest elég szokatlan módon, nem leeséstől sérült meg, hanem felszállás előtt átment rajta egy kerékpáros…

Óriási szerencse ebben a méltatlan a szerencsétlenségben, hogy a Mavic Air 2 gimbal-kamerája ép maradt, és “csak” három karja sérült meg. Az első kar antennatartó kitámasztója letörött, és a motor tengelye elferdült, a két hátsó karon pedig csak a tengely ferdült el kis mértékben.

A hátsó motorokon a tengelyt vissza tudtam ugyan húzni annyira, hogy a kiegyensúlyozatlanság minimálisra csökkenjen (a repülés biztonságára és a felvételkészítésre ne legyen semmiféle negatív hatással), és elkerülhető legyen a karcsere, de végül a Megrendelő kérésére a hátsó karokat is kicseréltem. A Mavic kategóriájú drónoknál az a tapasztalatom, hogy ha van egy minimális kiegyensúlyozatlansága a motornak, az még nem tud gondot okozni.

Nagyobb motorú drónoknál a motorcserét vagy forgórészcserét javaslom mindenképpen, ha elferdül a tengely, hiszen ezeknél már akkora a forgó tömeg, hogy az a csapágyat túlterhelheti, és a repülésvezérlőt is megzavarhatja.

Rendhagyó módon most time-lapse videót a javítás folyamatáról.

Értesítsünk új cikkeinkről?

Ha tetszett a cikkünk, feliratkozhatsz értesítési listánkra.

Nem küldünk semmiféle reklámot, csak újonnan megjelent cikkeinkről értesítünk.


Olvasnál még?

Ha tetszett ez a cikk, akkor ezek is érdekelhetnek:


Címkék

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük