p1130531
Bognár András
2026. június 28.
5 perc olvasás
Megosztás

DJI Lito X1 javítása

Nemrég egy DJI Lito X1 járt nálunk és átesett egy kisebb javításon, ezért lefotóztuk rajta pár érdekes részletet és megírjuk első benyomásainkat. Ezt a drónt nem kellett teljesen szétszedni, ezért teljesen kibelezett fotók most nem készültek, azok majd legközelebb!

A gimbal hibás működése és javítása

A most javított példány gimbal problémával érkezett szervizünkbe és viszonylag hamar rájöttünk, hogy a hírhedt „Gimbal Stuck” hibaüzenetet a gimbal roll tengelyének szorulása okozza.

A gimbal tesztelése során az első lépésünk mindig az, hogy kikapcsolát állapotban, finoman végigmozgatjuk a tengelyeket minden irányba és figyelünk, hogy érzünk-e bármelyik irányban a normálistól akár csak kicsit is eltérő ellenállást. A gimbal a roll tengely mentén az egyik végálláshoz közeledve akadályba ütközött. Ezt egy apró, de kritikus sérülés okozta, amit egy ütközés során szerzett a DJI Lito X1.

A gimbal burkolatait eltávolítva hozzáfértünk a sérült alkatrészhez, amit szerencsére ki tudtunk cserélni és így összeépítés után már hibátlanul le tudott futni a kalibráció.

p1130532
A DJI Lito X1 3 pontos gimbal-felfüggesztése

Érdekesség egyébként, hogy a DJI Lito gimbal-felfüggesztése nagyon hasonlít (de sajnos nem ugyanaz) a DJI Flip gimbal-felfüggesztéséhez. Ennél a modellnél vezetett be először a gyártó 3 pontos felfüggesztést a korábban megszokott 4 pontos felfüggesztések helyett, amiket a DJI Mavic Pro, Air és Mini sorozatból már jól ismerünk. Előnye lehet a könnyebb konstrukció, illetve talán a pontosabb hangolhatóság, bár ebben nem vagyok teljesen biztos.

Mindenesetre a drónt sikeresen meg tudtuk javítani, kalibráltuk, teszteltük és minden hibátlanul működött.

Akadályészlelő kamerák

Ami még észrevételünk és kicsit értetlenül is állunk előtte, hogy mind az alsó és a felső akadályészlelő kamera teljesen védtelenül kandikál ki a drón házából. A felső kamera bevonata meg is sérült az ütközés során, látszik is a képen. Ennek ellenére hibátlanul érzékelte a körülötte lévő világot, szóval valószínűleg ennyi sérülés még belefér.

A lencse bevonata már meg is karcolódott
A lencse bevonata már meg is karcolódott

Kicsit azt érezzük, hogy annyira fogyasztói eszköznek gondolja a gyártó ezt a modellt (valóban az olcsóbb árkategóriát képviseli), hogy ilyen „apróságokra” már nem is szánnak extra figyelmet.

Kompatibilis az akku a Mini 3-4-5 szériával?

Első ránézésre megörültünk, hogy a drón akkumulátora kompatibilis a DJI Mini 3, Mini 3 Pro és Mini 4 Pro akkumulátoraival. Sajnos tévedtünk. Éppen annyit változtattak rajtuk, hogy ne lehessen egyet betenni a másik helyére, látszik is az akkumulátorok csatlakozóinál elhelyezett bemetszéseken, hogy más méretűek: ezekkel a formákkal van kódolva, hogy melyik drónba lehet beilleszteni melyiket.

Összegzés

A DJI Mini sorozat az utóbbi időben, már a Mini 4 Pro-val, de a Mini 5 Pro-val igazán elindult a félprofi felhasználók irányába, és ez sajnos az árukon is bőven meglátszik. A DJI Lito várhatóan a DJI Mini sorozat eredeti üzenetét próbálja feléleszteni: minél olcsóbban minél használhatóbb drónt adni az embereknek.

Bár a mostani eszközt nem kellett túl mélyen szétszerelni, a szerelést illetően nincsenek illúzióink: sajnos egyre nehezebb szerelni ezeket a típusokat, mivel a könnyítés és olcsósítás oltárán legtöbbször a szerelhetőséget áldozza fel a gyártó: a legtöbb elem ragasztva van, ami a viszonylag gyakori sérülések, pl. kartörés javítását is nagyon megnehezíti.

Természetesen nem adjuk fel, folyamatosan fejlesztjük gyakorlatunkat és készségeinket, hogy minél hatékonyabb hazai szervize maradhassunk a DJI drónoknak, legyen szó ilyen hobbi készülékekről, mint ez a Lito X1 vagy akár komolyabb modellekről, mint egy DJI Mini 5 Pro, Mavic 3 Pro, vagy akár ipari drónok, mint a Matrice sorozat. Ha szervizre lenne szükséged, keress minket bártan, segítünk!

Szólj hozzá!

Kíváncsiak vagyunk a tapasztalataidra és a gondolataidra is.

Népszerű írásaink

Megérkeztek az új Bluelounge táskák
1253 megtekintés
2011. november 28.
iPhone 5 – Szétszedtük! Ismét!
847 megtekintés
2012. szeptember 21.
Hogyan kezdjünk bele a drónépítésbe?
845 megtekintés
2018. január 27.
Billentyűzet magyarítása Apple számítógépeken
710 megtekintés
2014. június 18.

Feliratkozás

Iratkozz fel, ha értesülni szeretnél új bejegyzéseinkről!
Csak friss blogbejegyzéseinkről fogsz értesülni, nem küldünk reklámot.

Olvasnál még?

Ha tetszett a fenti írásunk, és van kedved még olvasgatni, ajánljuk figyelmedbe az alábbi bejegyzéseinket.
Mavic Air 2 alkatrészek

Lázasan készülődünk a Mavic Air 2 javításokra, és már úton is van első alkatrész-szállítmányunk! Egyelőre a drón kameráján és pár…

2020. június 8.
3 perc olvasás
Ide kell beépíteni előfeszítve az új tengelyt.

Eddig nem nagyon volt rá példa, hogy egy Mavic Pro első karjának rugós tengelyét kellett volna cserélni. Most két nap…

2018. február 28.
2 perc olvasás
Az egyik utolsó kép az incidens előtt

Azt hiszem, mindegyik dróntulajdonos egyetért abban, hogy nem a fotózás vagy a videózás a legszórakoztatóbb, hanem maga a reptetés. Mindannyian…

2017. szeptember 27.
9 perc olvasás

Kosár áttekintés

Kosár tartalma
Továbbiak betöltése

Kedvezőbb ajánlat kérése

Találtál jobb ajánlatot? Írd meg a részleteket, és megnézzük, mit tehetünk.

Telefonon is megbeszélhetjük!

+36 20 536 9716

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 598 9876
Közvetlen email címünk: dron@appsolute.hu

Időpontfoglalás

Telefonálnál inkább?

+36 20 536 9716
Közvetlen email címünk: szerviz@appsolute.hu