Címke: szerviz

drónjavítás, statisztika, évértékelő, drónjavítások számokban

évértékelő


Drónjavítások számokban

Egy kicsit kísérleteztünk a grafikon-megjelenítéssel, és egyébként is be szerettünk volna számolni az elmúlt évek drónjavítási tapasztalatairól. Úgyhogy készítettünk pár diagramot, amik a szervizünkben leadott DJI drónok modell szerinti megoszlását mutatják. Először felidézzük a 2017-es év számait, majd folytatjuk a 2018-as drónjavítások részletezésével. A drónos statisztikából igyekeztünk levonni néhány következtetést is.

Drónjavítások – 2017

Láthatjuk, hogy a Mavic Pro (26%), Phantom 3 sorozat (30%) szinte fej-fej mellett végzett az év végi összesítésben, a Spark (19%) és a Phantom 4 sorozat (16%) már kisebb arányban képviseltette magát. Ebből az eredményből nem lehet levonni következtetést az egyes dróntípusok megbízhatóságára vonatkozóan, hiszen viszonylag kevés (43 darab) kvadkoptert javítottunk 2017-ben (2016 év végén kezdtük), illetve a típusok is éppen megjelentek, kifutottak ebben az időtartományban, tehát nem egy állandósult helyzetből vettünk mintát.

Általánosságban az a véleményünk alakult ki az első évben, hogy a DJI drónjai egytől-egyig jól megtervezett, jó minőségű anyagokból megépített, kulturáltan javítható drónok, érdemes velük továbbra is foglalkozni és fejleszteni ezt a profilunkat. Mindegyik típusnak vannak a többitől megkülönböztető előnyei és hátrányai, illetve mindegyik típusban felfedeztünk kisebb nagyobb konstrukciós hibákat, amik megnehezíthetik a javítást. Megismertük a DJI egyes modelleinek gyakori típushibáit is, és az így kialakult összkép segít minket abban, hogy sok szempontból megközelítve tudunk tanácsot adni, illetve döntést segítő kérdéseket feltenni a leendő drón-tulajdonosoknak.

Ha érdekel, hogyan változott a drónok aránya és összmennyisége 2018-ban, kattints ide a folytatáshoz!

A Mavic 2 Zoom gimbal-kamera modulját igen könnyű kivenni

ilyen is ritkán történik


Mavic 2 Pro és Zoom: átgondoltabb konstrukció?

Ugyan már fél éve megjelent a DJI legújabb félprofi-kompakt drónja, a Mavic 2 (Pro és Zoom változat), és már jópár sérült példánnyal találkoztunk, csak most jutottunk el odáig, hogy írjunk is szerelési tapasztalatainkról. Hiába, általában sokkal több a tennivalónk, mint az “újságírásra” maradó időnk. A Mavic Pro óta megjelent Spark és Mavic Air drónokban folyamatos előrelépéseket láttunk a DJI drónok konstrukcióját illetően, nincs ez másképp a Mavic 2 Pro/Zoom modellel sem. Úgy tűnik, hogy a gyártó is rájött arra, hogy a meghibásodott drónokat célszerű úgy megtervezni, hogy a sérülékeny alkatrészek könnyen cserélhetők legyenek, hiszen így sok erőforrást tud megtakarítani a termék eladása utáni támogatási időszakban.

Kétségtelen, hogy a DJI drónok legsérülékenyebb alkatrésze egyben az egyik legdrágább alkatrész is. A gimbal-kamera egységről van szó, ami egyben tartalmazza a digitális képkészítés éppen aktuális csúcsszenzorát és lencserendszerét, valamint egy hihetetlenül precíz elektromechanikus szerkezetet, aminek a vezérlése 3 tengely mentén folyamatosan stabilizálja a kameraegységet. Ennek a két dolognak a fúziója eredményezi azt, hogy a levegőben szálló, és igencsak remegő drónról mégis rezzenéstelen és stabil felvételeket tudunk készíteni.

Ebben az írásban a gimbal-kamera modul cseréjére fókuszálunk, olvass tovább, ha érdekel!

Szomorú, ami az Apple-nél történik

Miért? Miért? Miért?


Innováció helyett korlátozások az Apple-nél

Az Apple ismét öles lépést tett a márka lassú, de biztos lerombolása felé. Pár napja ugyanis bejelentették, hogy még jobban megnehezítik a számítógépeik otthoni vagy független szervizben történő javítását.

Az új, 2018-as gépekben lesz egy T2 nevű biztonsági chip, mely egy dolgot fog figyelni: történik-e a gépben hardverváltozás. Például cserélnek-e a MacBook-ban billentyűzetet, kijelzőt, vagy más fontosabb alkotóelemet? Ha azt érzékeli a gép, hogy cserélve lett egy alkatrésze, akkor nem indul el. Kizárólag akkor, ha a módosítást egy hivatalos szerviz végzi el, a csak náluk elérhető szoftver segítségével. A hivatalos magyarázat ismét homályos, állítólag így lehet csak megőrizni a gépünk biztonságát. Persze :)

Mi lesz az Apple sorsa, ha így folytatja? Kattints a teljes cikkhez!

Home gomb javítás, csere, iphone szerviz, fekete

Érzéketlen érzékelők


Az Apple gaztettei – 2. rész: Touch ID és Home gomb javítás

Soha nem értettük, hogy az Apple miért párosítja össze az iPhone készülékek Touch ID-ját (ami ugye a Home gomb szerepét is ellátja). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a készülékünk Home gombját egy kis nedvesség éri (pl. vizes kézzel fogjuk meg), vagy netán a kijelzővel együtt betörik, akkor utána hiába cserélnénk ki egy új alkatrészre. Az legfeljebb a gombnyomást fogja a továbbiakban észlelni, de az ujjlenyomatunk beolvasásától elbúcsúzhatunk.

Az Apple “gaztetteiről” szóló cikksorozatunk első része itt olvasható.

Naiv elképzelésünk alapján az ujjlenyomat-érzékelőnek ugyanúgy kellene működnie, mint egy laptopban vagy egy más márkájú (pl. Samsung, Huawei) telefonban: ha meghibásodik, kicseréljük a modult és vígan használhatjuk tovább készülékünket. Egy iPhone vagy iPad, vagy MacBook esetében sajnos – mint azt megszokhattuk – nem ilyen egyszerű az eset. Ha a Touch ID meghibásodik, nincs semmiféle mód az új alkatrész beüzemelésére, mivel a készülék alaplapja csak a hozzá párosított Touch ID-val hajlandó kommunikálni. Újrapárosításra sincsen lehetőség, még a hivatalos Apple-szervizekben sem. Költői kérdés: miért ilyen bonyolult egy Home gomb javítás?

Miért van ez így? Megoldható mégis? Olvass tovább! »

Így nehezíti meg az Apple a kijelzőcserét

Ne gondolkozz, fizess!


Az Apple gaztettei – 1. rész: kijelzőcsere megnehezítve

Cikksorozatot indítunk, amelyben elsősorban azokat a bosszantó dolgokat fogjuk sorra venni, amikkel az Apple megnehezíti a felhasználóinak az almás eszközeik rentábilis javíttatását. Szerintünk ezek a “gonosz fricskák” nemcsak az Apple márka presztízsét rombolják a felhasználóik körében, hanem legtöbbjük egyszerűen nevetségessé teszi a céget.

Kezdjük is rögtön az újabb iPhone-ok és MacBook Pro gépek kijelzőcseréjével! Első hallásra nem tűnhet bonyolultnak a feladat, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy az iPhone-ok felépítése kissé komplikált és a bennük lévő 50-60 csavar közül alig akad pár egyforma. Ugyanakkor amit az iPhone 8 és iPhone X sorozatnál tapasztaltunk, az meglepett minket is!

Az Appple bosszantó praktikájáról itt olvashatsz! »