Összehasonlító teszt: Garmin vívoactive 3 music vs. Apple Watch 3
Bognár Balázs – 2018. október 16. – 7 hozzászólás
Hosszú és részletes írás következik és lehet, hogy nem lesz szükséged minden információra. Ezért használd nyugodtan a tartalomjegyzéket (lejjebb) vagy a Cmd + F (Macintosh gépen) / Ctrl + F (Windows-on) billentyűkombinációt, mellyel rákereshetsz egy konkrét kifejezésre e részletes “Garmin vívoactive 3 music vs. Apple Watch 3” összehasonlító tesztben.
Nemrégiben Levente tesztelte a Garmin vívoactive 3 okosórát, és az ő pozitív tapasztalatai is megerősítették bennünk, hogy érdemes figyelemmel kísérni a Garmin újdonságait. Nem is kellett sokáig várni, pár hónapja ugyanis piacra dobtak néhány új okosóra változatot. Így hát ismét tesztelésbe fogtunk, ezennel én viseltem a továbbfejlesztett vívoactive 3 music típust. Úsztam, futottam, kerékpároztam, de nyomtam a fegyencedzést is a téren, a srácokkal. Mindemellett a mindennapi lépcsőzés sem maradt ki (a harmadikon lakom), melyet az okosóra szépen mért is nekem. De ne szaladjunk előre!
A lényeg, hogy a két hetes tesztidőszak alatt volt alkalmam alaposan megismerni és megbarátkozni az órával. Lesz tehát jócskán gyakorlati tapasztalat eme írásomban is: pozitívumok és negatívumok, kendőzetlenül. De nem értük be ennyivel: gondoltunk egyet, és Márk tesztelte az Apple Watch 3 okosórát is. Így ezzel a cikkel most egy régóta levegőben lógó kérdést is igyekszünk megválaszolni: Apple Watch vagy a Garmin okosórák?” Lássuk végre, melyik a legjobb okosóra!
Tartalomjegyzék
Garmin vívoactive 3 music – plusz lendület…
Kezdődjön az okosóra összehasonlító teszt az egyik kedvenc márkánkkal! Az új modellek közül (vívoactive 3 music és a fēnix 5 plus sorozat) a vívoactive 3 music modellt kértük el tesztelésre (köszönjük ezúton is partnerünknek, a Navi-Gate Kft.-nek!), mely elsősorban a vezetéknélküli zenehallgatás élményét hozta a sportolók mindennapjaiba. Ezenfelül új funkcióként emlegetik azt is, hogy az alvásfázisokat is képes jobban elemezni az óra. Bár ez úgy tudom nem vivo 3 music specifikus dolog, hanem az összes Garmin óra megkapja majd egy frissítéssel. Az alváselemzést csak a tesztidőszak végén jutott eszembe kipróbálni, és csak egyetlen éjszaka alatt mértem az alvásfázisokat. De erről még később.
Az első benyomások
Kerek forma
Egy-két fontos észrevételt már Levente is leszűrt a korábbi vivoactive 3-as cikkben, mely közül az egyiket most picit továbbgondolnám: szerintem ritka a kerek formájú, ennyire elegáns megjelenés az okosórák között. És itt most a valódi okosórákra gondolok, nem az olcsó utánzatokra és a korlátozott képességű modellekre. Egyébként kíváncsiságból, amikor egy Wish nevű applikáció hirdetései jöttek szembe velem, ránéztem ezekre az olcsó modellekre is. És tényleg azt tapasztaltam, hogy ez a kerek forma valahogy egyik gyártónak sem jut eszébe – mindenki az Apple Watch-ot szeretné majmolni megjelenésben. Nekem a vivoactive 3 formája sokkal jobban bejön (és a music-é is). Egy óra legyen kerek, még akkor is, ha okosóra. Egyedi design + képesség kombinációban tehát mindenképpen az élen jár ez a modell. Elődjéhez képest szerintem még stílusosabb lett, melyet elsősorban az egészen az óra pereméig kigörbülő üveglapjának köszönhet.
Az óraszíj
A gyári recés műanyag szíj elsőre barátságos hatásúnak tűnik. Viszont utólag belegondolva, hosszútávon szerintem szívesebben viselnék valami természetes anyagot a csuklómon. Érdekes megoldás, hogy a szíjon található stabilizáló pánton (ami a szíj végét hivatott kordában tartani) egy pöcök is található, mely a lyukacsos szíjba illeszkedve nem engedi kicsúszni a szíj végét. Az elején ez kissé kényelmetlen volt az óra le- és felvételénél, de egy-két hét alatt hozzászoktam és különösen úszásnál láttam ennek előnyét, ahol a karcsapásoknál és a vízben történő húzásnál nem engedte kicsúszni a szíjat a tartójából. Pedig aki úszik, az tudja, hogy ilyenkor nagy erőhatás, ellenállás éri az egész kézfelületet.
Összehasonlításként pont jó, hogy rajtam volt a szekrényzáras „karóra” is, ami természetesen nem rendelkezett ezzel a plusz pöcökkel és a szíj vége folyton ki is csúszott a szíjtartó pántból. Ekkor jöttem rá igazán ennek a szíjkialakításnak a hasznára. A megoldás az, hogy az óra karunkra helyezésénél lyukanként kell haladni a szíjjal a végső kényelmes pozícióba való rögzítéshez. A levétel pedig még egyszerűbb: mutató és hüvelykujjunkkal picit összenyomjuk a szíj rögzítő pöcök két rövid oldalát és így egy kis „pocakja” keletkezik. És közben egy másik ujjunkkal akadály nélkül kitolhatjuk a szíj végét a helyéről. Természetesen, ahogy a vivoactive 3 alapmodellnél is, a szíj ennél a változatnál is teljes egészében cserélhető. Ez előnyös lehet, ha meguntuk a gyári szíjat, vagy esetleg megrongálódott.
Az okosóra kezelése és az első lépések
Az első és talán legfontosabb tudnivaló az okosóra kezelését illetően a gomb és az érintőképernyő használata. Az okosóra, amennyire én látom, elsősorban az aktivitásmérésre lett tervezve. Így nem meglepő, hogy az egyetlen fizikailag benyomható gombbal (az óra jobb oldalán) egyből a tevékenységek közül választhatunk.
Főgomb, rövid lenyomás –> sport módok
Rövid lenyomással a sportok listája jelenik meg és itt választhatunk immár az érintőképernyő segítségével. Mivel most könnyen elkalandoznánk, a választható sportokat a következő utáni „fejezetben” tárgyalom.
Az óra használatára pár nap alatt rááll az agyunk. Gyorsan rá lehet érezni, hogy mikor lehet oldalirányba vagy függőlegesen húzni az ujjunkkal a képernyők és funkciók között. Mikre és mikor lehet a fő nyomógombot használni, stb. Általánosságban az aktivitásmérés mindig a fő nyomógombbal indítható és állítható le. De különbséget kell tenni a rövid és hosszú lenyomás között (körök / szettek mérése vs. sporttevékenység végleges lestoppolása). A súlyemelésnél a szettek elejét és végét viszont dupla érintéssel jelezhetjük az órának.
Főgomb, hosszú lenyomás –> főképernyő
Az okosóra főbb funkciói
Egy kör alakú tárcsán helyezkednek el a fő funkciók, melyet a hosszú lenyomással érünk el. Legfelül a kikapcsolás lehetősége. Amikor rányomunk, az óra rákérdez, szeretnénk-e tényleg kikapcsolni. Okos dolog, mert kellemetlen lenne, ha csak egy véletlen érintés hatására kikapcsolódna az óra.
Apropó, nézzük is meg, mennyi idő alatt indul az okosóra bekapcsoláskor.
Az eredmény több próbálkozás után is egyértelműen 14 másodperc körül volt. (Mókás, hogy a stopperen 14:63 az eredmény, az idő pedig éppen délután 14 óra 53 perc.) Ez teljesen elfogadható, gyors bootolás, és amúgy sem jellemző, hogy ki-be kapcsolgatnánk az órát. Én leginkább akkor tudom elképzelni a ki-bekapcsolást, hogyha hosszabb időre utazunk el valahova töltő nélkül (például túrázni) és szeretnénk, hogyha maradna az akkumulátorból akkorra is, amikor a fő aktivitásokat mérni szeretnénk. De megmondom őszintén én leginkább csak a teszt miatt kapcsoltam ki és be az okosórát.
A hosszú lenyomás utáni főképernyőn a kikapcsológomb mellett jobbra található a Garmin Pay funkció, vagyis a virtuális pénztárcánk (az ezzel történő fizetést még nem próbáltam ki).
Jobbra tőle a zenehallgatás, és a hívásfogadás ki- és bekapcsolása.
Alul a holdacska jelzi a „Ne zavarj!” üzemmódot. Értelemszerűen amikor ezt bekapcsoljuk, akkor az óra nem rezeg a karunkon egy esetleges telefonhíváskor.
„9 óránál” található a képernyőn a zárolás funkció amit egy lakat jelez. Ennek hatására az érintőképernyő „nem érzékel”, viszont a főgomb hosszanti lenyomásával már fel is oldottuk a zárolást. Praktikus, bár nem nagyon használtam ezt a lehetőséget a mindennapokban. Olyankor lehet jelentősége, amikor könnyebben hozzáérünk a képernyőhöz bizonyos aktivitások, sportok közben.
Ettől feljebb balra a stopper található, melyet egy zöld vekker fémjelez. Ügyesen van kitalálva ez is: az indítást és megállítást a főgombbal irányítjuk, a köröket pedig a képernyőn található hatalmas Kör felirattal. És körbe is értünk a főképernyő „érintő gombjait” tekintve.
A Garmin vívoactive 3 music-on választható sportok, aktivitások listája
A tevékenységek között először egy négyes blokkot látunk, ezek a kedvencek. Itt nálam a Futás, Kerékpározás, „Medencében” és a Súlyzózás voltak a kiemelve, ezeket használtam a leggyakrabban. Alatta viszont van egy négy színből álló ikon, erre „kattintva” lenyílik a többi választható mérni kívánt sporttevékenység:
- Jóga
- Futópad
- Szobakerékpár
- Séta
- Beltéri séta
- Emelet mászás
- „Medencében” – ez az úszást jelöli, de nem igazán értem miért ez lett az elnevezés. Amikor az uszodában használni akartam az okosórát, egy pár másodpercig csak hüledeztem, hogy micsoda dolog, hogy nincsen Úszás tevékenység az órán. Ennek a keresésére volt ugyanis ráállva a szemem. Aztán persze megnyugodtam. Észrevettem, hogy csak az elnevezés más.
- Súlyzózás
- Kardió
- Elliptikus
- Lépcsőzés
- Evezés
- Evezőpad
- Navigálás
És egy + gomb, amivel további tevékenységek hozzáadhatók a listához.
- Golf
- Síelés
- Snowboard
- XC Síelés
- SUP (Stand Up Paddle): aki nem ismerné, az a sport lényege, hogy egy szörfdeszkához hasonló deszkán állunk és egy hosszú evezőlapáttal föntről, állva evezünk. Általában nyugodtabb körülmények között, csendes vizeken űzik, de vannak megszállottak is, akik vadvizeken hazárdíroznak vele.
Még ezeken is túl van egy választási lehetőség a képernyőn: a „Létrehozás”. Ezzel további három tevékenységet adhatunk még hozzá a tevékenység főmenühöz: a tornát, a küzdősportot, és a kerti munkát. Az elsőnél azt nem értem, hogy miért nincs a legfontosabbak között. Mégiscsak egy alapvető és nagy múltú sportól beszélünk. A küzdősportnál pedig nem igazán értem, kik viselnék az órát verekedés közben. Szerintem elég hamar szervizben kötne ki a szerkezet… De legalábbis elég hamar sérülések, karcolások keletkezhetnének rajta. De ezek csak apróságok, kérdések amik megfogalmazódnak bennem. A használatban semmi jelentőségük nincs, hiszen akinek ezek a tevékenységek a fontosak, az ezeket pakolja a főmenü képernyőjére. A Beállításokban ugyanis minden testreszabható. Szimpatikus, hogy van ilyen beépített tevékenység, hogy kertészkedés. Bizony, sok zsírt lehet égetni a kertben is. :)
Vívoactive 3 music gyakorlati tapasztalatok, pro és kontra
Akkumulátor üzemidő
Mivel most teszteltem először okosórát, rendkívül furcsa volt, hogy egy óra pár nap alatt lemerül. Mostanában jópár évig egyáltalán nem is hordtam karórát, előtte pedig kisiskolás koromban volt egy Casio karórám. Az legalább 6-7 évig kihúzta… De más időket élünk. Egy Garmin okosóra már sokkal inkább egy aktivitásmérő vagy egy sportkiegészítő, mint óra. Úgy is mondhatnánk, extraként az időt is mutatja nekünk, azonban teljesen megváltozott a fő funkciója. Még akkor is, ha okosórának hívjuk. Ezzel a hozzáállással kell tehát rátekintenünk, ráadásul a vívoactive 3 music már olyan, mintha egy „iPod”-unk is lenne egyben.
A gyártói értékek: „lítium-ion / GPS módban zenelejátszással: akár 5 óra; GPS üzemmódban: akár 13 óra; okosóraként: akár 7 nap”
Bevallom, az üzemidőt nem ellenőriztem szigorú pontossággal, de szerintem nincs is értelme a megadott csoportosítás szerint. Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan, aki kizárólag óraként használja az eszközt, kissé luxus lenne. Viszont az sem túl gyakori átlagos felhasználás mellett, hogy 5 órán keresztül zenét hallgatva edzenénk. Kivételt képeznek talán a versenykerékpárosok, nekik viszont talán inkább a kerékpáros GPS-ek, a Garmin Edge sorozat modelljei valók.
Az én tapasztalatom az, hogy átlagos használat mellett 3-4 napot bírt az óra egy feltöltéssel.
Az átlagos használat pedig azt jelentette, hogy általában napi 3-4 km-t mindig bicajoztam, hiszen a városban így közlekedek. Általában minden második reggel vagy koraeste egy utcai edzést is beütemeztem, vagy egy futást vagy egy úszást. Összességében tehát napi félóra – óra aktivitás biztosan volt (GPS méréssel), mellette pedig normálisan hordtam az órát.
A vezetéknélküli zenehallgatás élménye
Fantasztikus dolog, hogy futáshoz nem lógnak keresztbe-kasul vezetékek rajtunk (a klasszikus füllhallgató zsinórjára gondolok), hanem a lehető legszabadabban szökellhetünk. Sajnos azonban nem voltam elég körültekintő és egy AirPods-szal teszteltem az okosórát. Azért mondom, hogy nem voltam körültekintő, mert ha időben utánanéztem volna, hamarabb kiderült volna, hogy az Apple AirPods-ot nem igazán ajánlja a gyártó. Ezen a hivatalos oldalon vannak feltüntetve azok a Buetoooth-os fejhallgatók, amikkel elvileg zavarmentesen, jól működik a vívoactive 3 music óra. Működött AirPods-szal is a dolog, habár a párosíts néha nem volt teljesen zökkenőmentes és a zenehallgatás élménye sem volt 100%-os. Néha ugyanis szaggatott picit a zenelejátszás. Nem vészesen, általában élvezhető is volt az edzés így, de bizony párszor megugrott számonként a lejátszás és volt amikor ez bosszantó volt. Az edzések többségében azonban arra koncentráltam, hogy apait-anyait beleadjak és a nagy erőfeszítések közepette eltörpült az a tény, hogy egy picit szaggatott a hang.
Egy hasznos tipp
Némi megoldást és vigasztalást jelentett, hogy nem minden környezetben volt így: volt olyan, hogy sikerült egy egész számot is lejátszani megakadás nélkül. Illetve egy fórumon olvasott tanács alapján, ha a jobb karunkon viseljük az órát, akkor jobban megvannak együtt az Apple fülesével a vevő elhelyezkedése miatt. De nyilván nem a legkényelmesebb megoldás folyton átrakosgatni a másik karunkra az órát… Viszont hozzá kell tenni, tényleg érződött a tipp pozitív hatása, ritkábban ugrott meg a zenelejátszás akkor, amikor a jobb karomon viseltem az órát. Sajnos ez egy negatív pont, hogy túlnyomórészt – és ez nem tudom, hogy a Garmin óra vagy az Apple AirPods gyengesége – nem volt felhőtlen a két eszköz kapcsolata. Az Airpods-ot tehát a Garmin vívoactive 3 music okosórához nem ajánlom. Helyette lehetőleg ebből a listából válasszunk fülest!
Okosóra futáshoz
Sokszor nem értem a különböző megnevezéseket, kategóriákat… Futóóra, sportóra, okosóra, fitness óra, multisport óra. És még napestig folytathatnám. Ebben a kis alfejezetben mindenesetre a futóóra voltát tárom fel a Garmin vívoactive 3 music-nak. Tény, hogy a legtöbben valószínűleg futáshoz használják majd a kütyüt. (Egyébként én a multisport okosóra megnevezést találnám legmegfelelőbbnek.)
Szigetrun
Az okosórával való futást az augusztus 4-i Szigetrun futáson próbáltam ki. Ez egy nagyon jó kezdeményezés, Hayden Bryant a kitalálója, aki először a morfitrun-t hozta létre Móron. Jómagam pedig Tóth Gábor, a Tudatos Fiatalok Közössége vezetőjének ajánlására próbáltam ki az eseményt, aki szintén önkéntes segítő volt a rajt és a célbaérkezés zavartalan lebonyolításában. (Szóval a morfitrun mintájára jött létre a szigetrun is, de ugyanazon az oldalon lehet regisztrálni az eseményre.) A lényeg, hogy minden hónap első szombatján, 9 órakor összegyűlünk a szökőkúttól jobbra a futópályán és futunk egy időmérős szigetkört. Az esemény ingyenes. Van sorszámunk is, amit a végén be kell mondani és a honlapra egyből felkerül az eredményünk. Az augusztusi szigetrun azért volt forradalmi jelentőségű az én szempontomból, mert először futottam okosórával és persze, hogy meg is döntöttem a személyes rekordomat. Íme:
Az óra szépen méri azokat a futós paramétereket, amikre a leginkább kíváncsiak szoktunk lenni. Az időt, a részidőket / köridőket (manuálisan be lehet állítani, hogy hány km legyen egy kör, alapesetben szerintem ez 1 km és ez így van jól szerintem), a távot, a pulzusunkat és természetesen utólag a térképet is sokszor kíváncsian megnézzük. Viszonylag pontos térképet is készít nekünk az óra a GPS segítségével. Azért mondom, hogy viszonylag, mert egy 5-10 méter kilengést néha láttam a térképen. De nem tudom, hogy ez zavarna-e bárkit is. A futás előtt, mint minden aktivitás megkezdése előtt a GPS jel keresése történik, ami kb. 10-15 másodercet vesz igénybe, ez teljesen rendben van szerintem, ennyire türelmesnek kell lenni. Összességében a futás remekül működött az okosórával, leszámítva az Airpods-szal történő apró inkompatibilitást, amit már feljebb kifejtettem.
A legutóbbi alkalommal pedig még egy Garmin pólót is nyertem, látható is a videóban, hogy örülök a fejemnek.
Úszáshoz
Ne menjünk olyan messze, maradjunk a Margit-szigeten! Hiszen nemcsak futottam, hanem elvittem az órát a Hajós Alfréd uszodába is. Az első ami meglepett, hogy az úszás tevékenység „Medencében” elnevezést kapott. Ne keressük tehát az „Úszás” funkciót, mert másképp hívják az órán.
Az óra remekül vizsgázott a vízben is. Be lehetett állítani a medencehosszt és ezalapján számította ki az óra a megtett métereket, automatikusan. Egyedül egy szépséghibája van az időmérésnek: mind az elindulásnál, mind a célbaérkezésnél veszítünk egy fél másodpercet, hiszen nem tudjuk úgy mérni a saját időnket mint egy edző. Azért összességében mégis tetszett az óra használata úszáshoz.
Figyeljünk arra, hogyha az úszóedzés több részletből áll, akkor ne stoppoljuk le a fő „Medencében” tevékenységet 4 hossz után, hanem „körként” mentsük el az adatot! Én elkövettem azt a hibát, hogy külön főtevékenységként vettem fel a pár hosszból álló távjaimat, így amikor kijöttem, akkor volt vagy 6-7 úszás tevékenységem az 1 helyett és ezzel együtt a legkorábbiak törlődtek is, mert csak a legutóbbi 7 tevékenységet menti el az óra. Ez pedig hiba volt, már csak azért is, mert az első 1km-es távval talán henceghettem volna itt. Ehelyett most 67 méterekről vannak Garmin Connect-es képernyőfotóim. (A 67 méter egyébként kerekítés, mert 33,33 méteres a medence, így két hosszt 66,67 méterként jegyez az óra, majd 67 méterként menti el véglegesen. Ez kicsit fura szerintem, de apróság persze.)
Nagyon hasznos, hogy az óra szíja jól rögzíthető, így nem hajlik vissza úszás közben!
Szauna?
Bevallom őszintén, bemerészkedtem a szaunába is az órával, de csak rövid időre és úgy, hogy a törölközőmet a karomra csavartam, mintegy védve az órát a felhevüléstől. Utánajártam különböző fórumokon és azt találtam, hogy – ha jól emlékszem – 50 Celsius fokig ajánlja a gyártó az óra használatát. Érthető is, hiszen megolvadhatnak vagy kitágulhatnak belső alkatrészek, amik tönkreteszik az órát. Éppen ezért a fent említett módszerrel pár percet nyugodtan szaunázzunk, de tovább ne nagyon hazárdírozzunk az okoseszköz tűréshatárával!
Gyúrás
Talán a „Súlyzózás” tevékenység áll a legközelebb ehhez a fogalomhoz, bár valószínűleg ez is mindenkinek mást takar. Van még egy „Torna” mód is az órán, de igazából mindkettőt kipróbáltam és szerintem a funkciókat tekintve közel ugyanazt tudja a két sporttevékenység. Az általános tapasztalatom az, hogy a sorozatok számolásában még nem az igazi az óra, gyakran elszámolta magát a ketyere. Volt, hogy lenyomtam 10 fekvőtámaszt amit néha 8-9-nek, néha 11-12-nek mért, de olyan is volt, hogy 15-öt lenyomtam és csak 10-11 ismétlést számolt nekem. Lehet, hogy nem volt szabályos a fekvőtámasz? Én úgy érzem, ebben még nem tökéletes az óra, bár ez nem is jelentett nagy csalódást számomra.
A sorozatok és a pihenők váltakoztatását a képernyőre való duplán bökéssel tudjuk irányítani. A dupla „kattintás” néha nem érzékelt jól, vagy lehet, hogy csak picit erősebben kell ilyenkor rábökni az óra képernyőjére. Ez amúgy egy jó megoldás, de néha azért elfelejtettem elindítani / leállítani a sorozatokat, ami a teljes edzés mérésében egy kis pontatlanságot jelentett.
Összességében, amiben remek szolgálatot jelent az okosóra gyúrás közben is:
- összesíteni hány sorozatunk volt és hogy hanyadik sorozatnál járunk
- hány ismétlésből álltak a sorozataink (kicsit pontatlan, de megközelítőleg jó értékeket jelez)
- pulzustartományok – az edzés hány százalékában voltunk a Bemelegítés, a Könnyű, az Aerobik, a Küszöb és a Maximális pulzustartományokban. Sokat megtudhatunk ezáltal határainkról. (Sokszor azt hisszük, hogy kemény edzést tartottunk, majd amikor a végén megnézzük az adatokat, kiderül, hogy éppen csak egy bemelegítésnek megfelelő gyakorlatsort produkáltunk…:)
- a gyakorlatok megközelítőleges felismerésére
- a pihenőidők szigorú betartására (én maximum 1-2 percet engedélyeztem magamnak és ha látom a képernyőn hogy letelt, akkor nincs mese)
- edzésnapló gyanánt, hogy utólag láthassuk a fejlődésünket
Kerékpározás
Nagyon gyorsan reagált a sebességmérés funkció az órán (GPS alapján). Nagyon tetszett, hogy élőben követhettem a gyorsulásomat, lassulásomat. Számomra fontos képernyőadatok voltak az átlagsebesség, az edzés időtartama, a pulzustartomány, és az átlagpulzus is. A Garmin Connect-en aztán láthatjuk másodpercre lebontva, hogy mikor mennyi volt a pulzusunk, pillanatnyi sebességünk és még egy tucat részletet. Terepbiciklizésnél (meg terepfutásnál is) hasznos lehet visszanézni a szintkülönbségeket is. Saccolásra nekem pontosnak tűntek a magasságok.
Dicséretek
Az óra viselése, hordása kényelmes. Apróság, hogy én talán inkább egy bőrszíjjal hordanám, de a gyári műanyag szíj is megszokható.
Elegáns, egyedi, menő. Ismerőseim, barátaim folyton megbámulták az órát, tetszett nekik és érdeklődtek utána. Szerintem is nagyon szép okosóra lett a vívoactive 3 music.
Könnyen megtanulható az óra kezelése. Hamar kiismerhető a logikája a belső felépítésének.
Gyorsan elérhető adatképernyők. És tetszett, hogy testreszabhatók. Beállíthatom, hogy miket szeretnénk elérni a képernyő odébbcsúsztatásával és miket nem. A képernyők sorrendje is testreszabható.
Az óra számlapja is saját ízlésünkre szabható: megalkothatjuk saját számlapunkat sok-sok színből, mutatóformából, kijelzőelrendezésből és a kijelzett extra információk típusából. Így biztosan egy olyan számlapunk lesz, ami bármikor kedves a szemünknek.
Pulzusmérő óra teszt – 10/10!
Személyes kedvenc funkcióm a pulzusmérés volt az okosórán. A pulzusmérés képernyőn alapesetben a jelenlegi pulzusunk látható, de ha rábökünk, akkor az elmúlt 4 óra folyamatát látjuk. Érdekes és nagyon hasznos néha visszanézni, hogy mennyire vesszük igénybe az energiaháztartásunkat. Sokszor például az ember észre sem veszi, hogy egész nap lót-fut. Ilyenkor a szokottnál több evésre és pihenésre is van szükség és jó ha ezt valós adatokkal tudjuk ellenőrizni. Persze, az igazi az lenne, ha az ember egyre tudatosabbá válna és figyelné a saját testének a jelzéseit, de valljuk be, nem mindig vagyunk elég tudatosak.
Vicces volt, hogy egyik délután egy vonzó hölgyeménnyel találkoztam (szigorúan munkaügyben) és pár óra múlva, amikor visszanéztem az elmúlt 4 órás pulzusomat, bizony észrevettem egy kis kilengést a pulzusomban az adott időszakban. :)
Okosabbak nálunk is…
Egy picit most én is elkalandozok, mert ide kapcsolódik egy dilemma is: vajon „elbutítja-e” a testtudatosságunkat egy okosóra, ami lassan már többet tud rólunk, mint amit mi magunk érzékelünk saját magunkból? Ugyanez a kérdés természetesen az okoseszközre, okostelefonra is érvényes. Az én véleményem az, hogy igen, tompítja az érzékkelésünket ezeknek az eszközöknek a használata, tehát ebből a szempontból én inkább az alkalmi okosóra viselés mellé tenném le a voksomat. (Bár erős a csábítás egy saját vívoactive music beszerzésére is…) Ettől függetlenül engem is lenyűgöz, hogy mi mindent tud például a vívoactive 3 music. Én magam ugyanis nem lennék képes megmondani ezt a sok hasznos edzésadatot magamról.
Pulzustartományok
Az órán nyomon követhetjük azt is, hogy éppen milyen pulzustartományban vagyunk az edzés során. Az alábbi képsorozatban az első 3 tartományból láthatók a felvételek, ezek után jön még a „Küszöb”, majd a legerősebb, a „Maximális” pulzustartomány.
VO2 szint tesztelés!
A VO2 érték megmutatja, hogy egy perc alatt hány liter oxigént képes felvenni a testünk. A Wikipedia szócikke azt írja, hogy kiszámolhatjuk a VO2 max. értékünket egy 12 perces Cooper-teszttel is. A képlet a következő, ahol a d12 nem más, mint a 12 perc alatt megtett távolság hossza. Visszaszámolva, ha 58-as érték jött ki, akkor elvileg nálam 3000 méter fölötti volt ez a táv. Ezt nem mértem le pontosan ellenőrzésképpen, de valószínűleg nincs messze a valóságtól, mert 5 km-t 22:09 alatt futottam le. (Egy picit azért lehet, hogy túlzott az óra…)
Nos, az okosóra mindezektől a számolásoktól megkímél minket: leméri és kiszámolja a saját VO2 Max. értékünket. Remélem pontosan mért az én esetemben is, mert egy nagyon hízelgő eredményt mutatott. (Viszont a Garmin Connect írója figyelhetne az írásjelekre! Ejnye. :) )
Furcsaságok, hiányosságok
A Garmin Express alkalmazás
Az első furcsa benyomás, hogy az alkalmazás ablakmérete a számítógépen nem állítható. Nem igazán értettem miért, de ez természetesen apróság, nem lényeges. Az viszont sajnos egy negatív pont volt, hogy a zeneátvitel nem volt 100%-os mindig. Volt olyan, hogy egy-egy zeneszám nem másolódott fel az órára és talán a zene hossza is limitáló tényező lehetett, mert egy 56 perces Kygo mixet többszöri próbálkozásra sem tudtam rámásolni az okosóra tárhelyére. (Nem a szám mérete volt a probléma, mert csak 369 mb volt.) Mostanában sokat hallgattam ezt az összeállítást és szerettem volna egy hosszabb bicózás során is ezzel tesztelni a okosórás zenehallgatást. Azért általában normálisan működött a zene átmásolása, de néha nehézségbe ütközött.
Egy másik furcsaság, hogy amikor letöröltem a számokat, akkor egy „makacs” előadó neve csak ott akart maradni a listában. Lejátszani ugye már nem lehetett, de a világért nem akart letörlődni a név. Csak akkor tűnt el véglegesen, amikor a tesztidőszak végeztével visszaállítottam a gyári beállításokat. Ezek inkább csak furcsaságok, nem óriási problémák, de azért nem is annyira kellemes tapasztalatok.
Tegyük hozzá, hogy egy pár hete, amikor az órát már rég visszaadtam, a számítógépem elindításakor automatikusan elinduló Garmin Express jelezte, hogy egy új szoftverfrissítés elérhető a vívoactive 3 music-hoz. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy néhány apró hibát már orvosolt is a Garmin.
Az úgynevezett „Fel se tűnt”-hiányosságok
Időjárásjelentés
Az időjárás adatok nem mindig szinkronizálódtak. Feltehetően azért, mert nem mindig kapcsolódott a telefonhoz az óra. (Talán a távolság miatt.) És nem voltam elég rutinos ennek a helyreállításában. Biztosan megoldhattam volna, csak egyszerűen nem éreztem annyira fontosnak. Viszont amikor az okosóra kapcsolódott a telefonomhoz (iPhone 5s), akkor nagyon tetszett ez az időjárás jelentés funkció. Nem kellett megnyitni a telefonon a klasszikus Időjárás iPhone appot, hanem egyből láttam a karomon, milyen idő lesz! Szóval a feljebb említett dolog egy elenyésző probléma, csak néha észrevettem, hogy nem töltött be.
Wifi
A Wifi nem működött, de az a jó, hogy nem is tudom, miért lett volna szükségem rá. Lehet, hogy én bénáztam, de a hivatalos fórumon olvasottak alapján ez nem biztos. Ott is több ilyen jelzés volt, hogy nem működött a Wifi az órán. Ezen remélhetőleg egy szoftverfrissítés majd tud segíteni, ami ugye később is ingyen letölthető az órához és talán kijavítja majd az efféle hiányosságokat. Ezt egyébként az egyik Garmin munkatárs is írta a fórumban, hogy dolgozik a probléma megoldásán a fejlesztői csapat. (Sőt, elképzelhető hogy a legutóbbi szoftverfrissítés már meg is oldotta a problémát – kb. augusztus közepétől nincs nálam az óra.)
A Garmin Connect felülete
10-ből 10 pont. A Garmin Connect oldalra azért van szükség, mert rengeteg részletes aktivitásadatot elment az okosóránk, amiket itt tudunk részletesen megtekinteni és kielemezni. A Garmin Connect elérhető a telefonunkon keresztül is egy applikáció formájában és az interneten is, a böngészőnkből. Mindkettő nagyon igényes, szuper felület, a nagyobb képernyő miatt azonban én inkább a számítógépen nézegettem az edzéseim értékeit. Mindkét felület felülmúlta minden várakozásomat.
Az első lépés azonban, hogy az okosóránkat szinkronizálni kell az okostelefonunkkal, ez nálam egy iPhone 5s készüléket jelentett és gond nélkül működött a Garmin Connect applikációval. A számítógépes verzióra a Garmin Express alkalmazásból is beléphetünk, de ugyanoda jutunk, ha beírjuk a connect.garmin.com címet a böngészőnkbe.
Az okosóra szinkronizálása az iPhone-ommal végtelenül egyszerű volt, ezért nem is magyarázom el. Ha segítségre van szükség, akkor csak kövesd a képgalériát! De tényleg, nem igazán lehet elrontani. És az egész 2 perc alatt végbement.
A Garmin Connect felület 5 csillagot kap UX design és UI design kategóriában is. Hogy magyarra is lefordítsam, a weboldal úgy van megtervezve és felépítve, hogy az átlagos felhasználó mindent megtalál (lényeges gombokat, tevékenységeket, az aktivitások részleteit, futamidőket, köröket, térképeket) miközben élményszerű is az oldal használata. Felvettem egy bő kétperces képernyővideót is, hogy szemléltessem, mennyire könnyen és gyorsan kezelhető az oldal. A videóban a Garmin Connecten belül nézegetem az elmúlt tevékenységeimet.
A Garmin Connect-ről most ennyit. Ha majd rákapsz a Garminos aktivitásmérés ízére, úgyis megbarátkozol ezzel a felülettel elég hamar, mert tényleg logikus és áttekinthető.
Vívoactive 3 music áttekintés
Minőségi, letisztult formák, igényes képernyők – egy külsőre ötcsillagos, egyedi okosóra. Rengeteg testreszabható beállítás minden sporttevékenységen belül is, és az edzéseket követően részletes tevékenységanalízis vár minket a kedvenc Garmin Connect felületen. Véleményem szerint az óra legerősebb funkciói a pulzusmérés, a GPS alapú információk (távolságok, magasságmérés, sebességek, stb.).
Új élmény az okosórák világában a füles nélküli sportolás, viszont az okosóra Apple AirPods-szal még nem tökéletes. (A gyártó által javasolt fülhallgatókkal használjuk az órát!) Belsőre még itt-ott tényleg apró és elhanyagolható hibák előfordultak augusztusban (azóta lehet, hogy a közben megjelent szoftverfrissítés már orvosolt is egy-két problémát, pl. Wifi csatlakozást). Az ára jelenleg 108.900 Ft, ami a kategóriájában átlagos-jó árnak mondható, és bár nekem nem elsőszámú prioritás, hogy egy százezer forintos okosórám legyen, kicsit elgondolkoztam a Garmin vívoactive 3 music megvásárlásán…
Apple Watch 3 teszt
Úgy volt, hogy tesztelem az Apple Watch 3 okosórát is, de… Ahogy elkezdtem volna beüzemelni az órát megálltam. Mert iPhone 5s készülékem van és az Apple Watch ki szeretné kényszeríteni a szoftverfrissítést. Ezt viszont én nem hagytam. Átadtam a cégben Márknak az Apple Watch 3 tesztelési lehetőségét, aki egy újabb iPhone modellel már gond nélkül képes volt szinkronizálni az órát. A személyes véleményem az, hogy egyre agresszívebb az Apple, ami nagyon nem szimpatikus számomra. (Ennek jeleiről részletesen írtunk amúgy az Apple gaztetteiről szóló cikksorozatunk részeiben.)
Ezért, Márk, ha elfogadod, én az Apple Watch 3 tesztedet mínusz 20 pontról indítanám. :D Hajrá! A szó Várhegyi Márké.
Bemutatkozik az Apple Watch Series 3
Az Apple Watch szerintem az a készülék, amire a hétköznapokban minden iPhone felhasználónak szüksége van. A teszt során ugyanis az Apple Watch 3 megkönnyítette a mindennapjaimat. És ezzel szerintem mások is így lennének. Legyen az illető dolgozó ember, diák vagy esetleg háziasszony. De miért is merem ezt így kijelenteni? Nézzük a konkrétumokat!
A Series 3 egy lényegében felturbózott Series 2. 2017-ben jelent meg GPS és GPS + Cellularos változatban is. Dizájnban, megjelenésben szinte ugyanaz mint a 2-es, mégis, a harmadik szériának van egy nagy újítása: a vízállóság. Az Apple így is reklámozza mint „úszásálló óra”. Szóval magabiztosan vihetjük bármilyen vízbe a készüléket. De ne szaladjunk előre, ezt a lehetőséget a későbbiekben még kivesézzük.
Kezdeti lépések
Első Apple Watch felhasználóként sincs nagy kihívások elé állítva az ember. Semmi más dolgunk nincs, csak kibontani a készüléket, bekapcsolni az okosórát és már indulhat is az aktiválás. Nagyjából egy 10-15 perc, míg az iPhone-unkal össze tudjuk hangolni. Kér egy AppleID-t, egy jelszót és már használhatjuk is az órát. Ezek után már csak rajtunk múlik a végtelen lehetőségek kiaknázása…
Mit tud az Apple Watch 3?
Számos alapfunkció megtalálható rajta mint bármely sport és okosórán.
Pulzusmérés folyamatosan: mindig nyomon tudjuk követni, hogy milyen a szívverésünk. Hogyha esetleg egy kicsit magas lenne, akkor jelez a Watch hogy figyeljünk a légzésünkre, majd egy pár perces gyakorlattal segít hozzá minket az óra, hogy a szívverésünk újra normális legyen.
Aktivitásmérés napokra bontva.
Be tudunk állítani célokat is, melyek által motiváltabbak leszünk a mozgáshoz. Itt megadhatjuk azt is, hogy napi hány kalóriát szeretnénk elégetni, illetve hány percet szeretnénk edzeni naponta. Így talán a rohanó világunkban is oda tudunk figyelni egy kicsit az egészségünkre. Érdemes megemlíteni, hogy már csak a puszta sétálás is gyakorlatnak számít az óra észjárásában.
Különösen ülőmunkát végzőknek hasznos az a funkció, amikor az eszköz óránként jelez nekünk: „álljunk fel, mozgassuk meg a végtagjainkat egy kicsit!”
Az iPhone-nal történő szinkronizáció által minden egészségügyi, és mozgásadatot eltárol iPhone készülékünk Egészség alkamazásában. Így könnyedén nyomon tudjuk követni, mennyire voltunk aktívak az elmúlt napokban. Mókás dolog, hogyha például több kalóriát égettünk el átlagban egy héten mint az előzőn, arról egy pozitív visszajelzést kapunk ettől a „karunkon csüngő személyi edzőtől”! Viszont nem ússzuk meg a figyelmeztetést sem, ha lustábbak lennénk. Ha tegnap többet mozogtunk, akkor finoman jelzi nekünk a sportóra, hogy tegnap ilyenkorra azért megvolt már a mozgásunk jórésze… Ilyenkor ha belelendülünk, még meglehet nap végére a napi cél.
Értesítések
SMS-ek, e-mailek Messenger üzenetek. Mindent, szinte mindent láthatunk az Apple Watch kijelzőjén, amit iPhone értesítésként is látnánk. Sőt, ezeket nemcsak olvashatjuk, hanem válaszolni is tudunk rá.
Fontos kiemelni, hogy a diktálás funkció elég precízen ki lett fejlesztve az Apple által a magyar felhasználóknak is.
Tudunk gyorsan válaszolni előre beállított mondatokkal vagy hangulatjelekkel is, meggyorsítva ezáltal a kommunikációt, bármilyen helyzetben. Bár furának nézhetnek minket az utcán, ha óránkhoz beszélünk, nekem visszaidézte kedvenc sorozatomat, a Knight Ridert. Csak éppen KITT-et nem tudtam hívni sajnos… Helyette az óránkon ott van Siri, aki bármiben kisegít minket, ha gyorsan akarunk közlekedni az Apple Watch 3 menüjében. De egy Airpods segítségével át is hidalhatjuk a csuklónkhoz beszélés “furcsa szokást”, amely szintén precízen felismeri a kimondott szavakat. A “Hey Siri” funkció ugyanúgy működik így pl. vezetés közben. Egyszerűen tudunk hívásokat fogadni vagy éppen indítani.
Azért fiktív nevekkel vagy éppen egy két nehezebb márkanévvel néha kellemetlen helyzetbe tudjuk hozni a diktálás funkciót. Bár a „túloldalon” így is érteni fogják miről beszélünk.
Programok sokasága
Rengeteg hasznos program létezik az Apple Watch-ra. Most ezekből szemezgessünk párat. Nézzük első körben az alvás monitort, mely adatokat gyűjt alvási szokásainkról.
Alváselemzés
A legfontosabb alvási adatok, amiket megtudhatunk az Apple Watch 3 Series segítségével:
- mikor aludtunk mélyen?
- mennyit aludtunk?
- ennek mennyi része volt pihentető alvás?
- mikor és mennyi ideig voltunk REM-fázisban?
Alváscélok
Itt is beállíthatunk célokat. A két legkézenfekvőbb paraméter, hogy mikor szeretnénk lefeküdni, és mikor szeretnénk felkelni. Erről figyelmeztet is a Watch, viszont ehhez az órának is célszerű rajtunk lennie, máskülönben lemaradunk az emlékeztetésről. A háttérben a program sajnos meríti az akkumulátorunkat s mivel az óra ilyenkor alvás közben is rajtunk van, az óra éjszakai töltéséről le kell mondanunk. A másik áldozat, amit az alváselemzés funkció használatához meg kell hoznunk, az maga az érzet, hogy az okosóra rajtunk kell legyen alvás közben. Talán egyetértünk abban, hogy Nem annyira komfortos dolog… Én azok közé tartozom, akinek ez nem jelent gondot, de nem vagyunk egyformák. Nem mindenki van hozzászokva ahhoz, hogy az óra folyamatosan, éjjel is a karján legyen. Viszont vigasztaljon minket az, hogy nagyon hasznos információkat tudunk szerezni az éjszakai szokásainkról!
Ébredj az óra rezdüléseivel!
A telefonunk ébresztés funkciója is szinkronban van az okosórával! Így, ha esetleg telefonunk le is lenne halkítva vagy halk hangja miatt nem ébrednénk fel rá, a Watch akkoris erőteljes rezgésekkel jelzi: ideje felkelni. Ezeket a programokat nyomon tudjuk követni iPhone készülékünkön is.
Hasznos appok okosórára optimalizálva
Lényegében az Apple Watch napi felhasználását ki lehet maxolni rengeteg remek programmal. A Viber, WhatsApp, és a Stocard nevű alkalmazás is rendelkezik Watch támogatással. Utóbbiban naprakészen tarthatjuk kedvezménykártyáink vonalkódjait. Így elég csak a csuklónkról beolvastatni ezeket. És működik is. Az Apple nem véletlen nyit egyre több programmal az óra felé.
Cellular-os verzió
Magyarországon még nem forgalmazzák a cellular-os verziót, amibe lényegében egy e-simet ültet be a szolgáltató. Így anélkül is tudunk internetezni vagy telefonálni, hogy kapcsolódnánk az iPhone-unkhoz. Itthon az e-sim még teszt fázisban van, de az Apple hivatalos oldalán már szerepel az egyik magyarországi szolgáltató. Így talán már nem sok idő választ el minket a cellular-os modellektől, melyekkel sok helyzetben kiválthatjuk a telefonunkat is. Hiszen ki akarná magával vinni például sportoláshoz is a telefonját? Egy pluszos készülék elég nagy teher tud lenni futás vagy akár még kerékpározás közben is. Én is ezzel a problémával küzdök. Vannak olyan esetek, amikor bőven elég lenne csak az óra is, pláne úgy, hogy szinte mindenre képes, amire az iPhone is.
Külső applikációk és az offline tracking
Sajnos el kell ismerni, hogy van egy dolog, amiben a Watch-unk alulmaradt a Garmin vívoactive 3-mal illetve a vívoactive 3 music-kal szemben. Ez pedig nem más mint az „offline tracking” funkció. A telefonunk és az azon lévő internetkapcsolatunk nélkül bizonyos alkamazásokon belül nem tudunk olyan funkciókhoz hozzáférni hogy éppen merre járunk pontosan, milyen útvonalon vagyunk. Illetve nem látjuk, milyen magasságban vagyunk éppen. Hogy mennyi métert süllyedtünk és mennyi métert emelkedtünk összesen.
De a megtett távolság, sebesség és az óránként megtett kilométer átlagot információként megkapjuk, bárhogy is használjuk. Azt hiszem sok olyan túrázó van (én is), aki szereti egy gyalogos vagy kerékpáros túra végén összegezni az eredményeit. Fontos, hogy a sport szintű felhasználásról beszéltünk eddig.
Térkép
Szerencsére mivel a készülékünk GPS funkciós, az alap térkép alkalmazás nagyon jól tud működni a telefonunk nélkül is. Utazástervezés, jelenlegi helyzet – ezek mind elérhetőek offline üzemmódban. Így a hátrány végülis csekélynek mondható.
Sport alkalmazás
Mivel az összehasonlító teszt egyik kritikus kérdése a sportolás közbeni használhatóság, vizsgáljuk meg az Apple Watch 3 esetében is, hogy mennyire jól használható az okosóra futáshoz, úszáshoz, vagy éppen beltéren és a szabadban… A beépített sport alkalmazás funkcióban rengeteg sport közül tudunk választani.
Úszás
Úszás előtt például be tudjuk állítani, hogy hány méter hosszú a medence, amiben úszunk. Nyomon tudjuk követni hány hosszt tettünk meg, s hogy összesen mennyi métert úsztunk le. Akár átlagokat is mérhetünk: 50, 100, 200 vagy akár 400 méteren is. Így összehasonlíthatjuk, mennyivel maradtunk el olimpiai bajnokainkhoz képest. Ezen kívül bármely sportágat is választjuk, annak sajátosságairól kaphatunk eredményeket. Ezek lehetnek megtett lépések, átlagsebesség, távolság és a folyamatos pulzusmérés.
A Tevékenység alkalmazás
Minden mért adatot, tevékenységet egyébként az iPhone Tevékenység nevű appjában lehet megtekinteni. Felmerül a kérdés, hogyha nyitott a hangszórórács, akkor nem megy bele a víz? Az Apple erre is felkészült. Van egy vízcsepp ikon a vezérlőközpontban, ha azt benyomjuk, akkor ezzel zároljuk a kijelzőt, nem fogjuk a vízben elnyomkodni, ha pedig eltekerjük a koronát, akkor feloldjuk és olyan frekvencián ad ki hangjelzést, ami gyakorlatilag kirezegteti a vizet a nyílásokból. Tehát immáron az Apple Watch 3 is egy vízálló okosóra lett.
Futás, zenehallgatás Apple Watch 3-mal
Az Apple Watch teszt egyik fontos pontjához érkeztünk. A Music alkalmazáson keresztül tudunk zenéket letölteni az okosórára, melyet aztán futáshoz is magunkkal vihetünk. Így egy vezeték nélküli fülessel megoldható, hogy sportolás közben zenét is tudjunk hallgatni. S ami a legjobb, hogy mindehhez nincs szükség arra, hogy egy hatalmas iPhone lapuljon a zsebünkben és kockáztassuk, hogy egy szökkenésnél a földre essen.
Én is az Apple Airpods fülhallgatóját használtam a Watch tesztelése mellett. A telefonom segítsége nélkül is hibátlanul össze tudtam hangolni őket és szépen működött minden. Így amíg elmentem futni, a telefonomat otthon hagyhattam. Velem volt a zene, ami nekem a futáshoz elengedhetetlen. Kijelenthetem, hogy az Apple Watch futás közben is szépen teljesített.
A tárhely mérete
A Series 3-nak az alaptárhelye 8 GB, amiből a rendszer olyan 3 GB-ot foglal el. Így marad 5 GB-unk programok vagy éppen a zeneszámok tárolására.
Akkumulátoridő
Ez, mint minden készülék esetében, függ attól is, hogy mennyire használjuk. Erős használat mellett – ezen értsük azt, hogy telefonálásra, sportolásra is használjuk a készüléket – számítanunk kell rá, hogy a nap végén töltenünk kell. Én munka mellett nagyjából két-három naponta töltöttem az eszközt. Nekem ekkor az értesítések fogadása, olvasása és a zenelejátszás szabályozása merítette a készüléket. Viszont amikor sportos napot tartottam, akkor sajnos egy nap alatt le is merült a készülék. (Ez kissé szerény teljesítmény a Garmin okosórákhoz képest. – Balázs, a szerk.) De egy kis kompenzálás az Apple részéről hogy, nem kell 2 óra az óra teljes feltöltéséhez.
Az Apple Watch 3 teszt összegzése
Összességében az Apple Watch 3 mindent megad, amire egy Apple felhasználónak okosóraként szüksége lehet. Sport, üzlet, adminisztráció és a mindennapi élet dolgait tudjuk kezelni vele egészen kényelmesen, a csuklónkról. Szerintem megkönnyíti az életünket. Vannak hátrányai, de amire nekem szükségem volt azt 95%-osan meg is kaptam. Én azt mondom, hogy jelen pillanatban egy olyan felhasználó mint én teljesen meg lehet elégedve az Apple Watch nyújtotta élményekkel. És ez csak fokozódni fog, mikor megkapjuk a várva várt cellular-os verziót. Akkor nyílik meg előttünk egy igazán új világ.
Ki nyer ma?
Garmin vagy Apple?
(A szó ismét Balázsé.) A cégen belül folytattunk egy kis vitát és diskurzust az okosórák, sportórák előnyeiről, hátrányairól. A két okosóra képességeit ugyan részletesen csak Márk és én próbáltuk ki, mégsem mi vagyunk az egyedüliek az APPSolute-ban, akik akár Garmin órát, kerékpáros GPS-t, vagy Apple Watch-ot használtak. Úgy gondoljuk, vannak olyan általánosan levonható következtetések, melyek sokkal inkább a márkákra igazak, mintsem a Garmin vívoactive 3 music-ra vagy az Apple Watch 3-ra külön-külön. Ha egy mondatban kellene összefoglani a különbséget, akkor azt mondanánk, hogy az Apple inkább sportos okosórát fejleszt, míg a Garmin okos sportórákat. A Garmin a sportolásra, aktivitásmérésre, tevékenységek elemzésére fekteti a hangsúlyt, míg az Apple a sokrétű okosfunkciók tökéletesítésére.
Okosóra sportoláshoz vs. elegancia
Összességében tehát egy Garmin okosóra a sportoláshoz jelent komolyabb megoldást, valamivel sokrétűbbek a lehetőségek az aktivitásmérésre és a sportolás közbeni kijelző is jobban testreszabható. Talán a GPS alapú helyzetmeghatározás is pontosabb az órán. Az Apple Watch inkább megjelenésében képvisel egy magasabb szintet (a nemrég megjelent Apple Watch 4 meg pláne). Például jobb az óra képernyőjének a felbontása és látványos animációkkal van fűszerezve a működés. (Bár szerintem a Garmin kör alakú óraformája továbbra is menőbb.) Illetve funkcióit tekintve is gazdagabb valamivel.
Az órák összehasonlítása – mivel ketten teszteltük a modelleket – nem egy ember véleményét tükrözik, hanem a konszenzust közöttünk. Kialakult egy kisebb, mókás rivalizálás is: Márk és én is a saját tesztpéldányunk mellett törünk lándzsát, jóllehet mindketten elismerjük a másik okosóra képességeit.
Garmin vívoactive 3 music előnyök
- „okos sportóra”
- testreszabható kijelzők sportolás közben
- masszívabb szerkezet, kevésbé törékeny az óra
- magasságmérés funkció
- Garmin Connect – kiváló felület az aktivitáselemzésekre
- sportosabb megjelenés
- jobb ár-érték arány, jóval kedvezőbb az ára mint az Apple Watch-nak
És amiben az Apple Watch Series 3 nyert
- „sportos okosóra”
- a beépített offline térképe nagyon jól használható
- diktálás funkció
- üzenetküldés lehetősége
- több alkalmazás, külső fejlesztőktől is
- az Apple ökoszisztémával jobban együtt tud működni
- elegáns megjelenés, több okosfunkció
Gyengeségek
Apple Watch 4
Hamarosan lehetőségünk lesz kipróbálni az Apple Watch 4-et is, és ezt követően kiegészítjük majd tapasztalatainkkal a cikket. A madarak azt csiripelik, hogy nagyon sok különbség nincs a 3-as és a 4-es okosóra modellek között, viszont megjelenésében még elegánsabb lett az Apple nemrég megjelent „sportos okosóra” modellje…
[Frissítés, 2018. november 30.] És íme, elkészült az Apple Watch 4 tesztünk is! Azt kell, hogy mondjuk, hogy azért került az órába jópár érdekes újdonság! Érdemes elolvasni az ezúttal jóval tömörebb Series 4-ről szóló írásunkat.
[totalpoll id=”25323″]
Tud ez a Garmin óra úgy zenét lejátszani Apple Music-ról, hogy otthon lehet hagyni az iPhone-t?
A telefont otthon lehet hagyni igen, de Az Apple Music sajnos nem támogatott Garmin órákon (az Apple valószínűleg mindig csak az Apple Watch-on fogja ezt engedélyezni). Garminon a Spotify a Deezer, illetve iHeartRadio amik működnek. Ezek közül a Spotify-t teszteltük is nemrég a vívoactive 4 órán, erről a napokban meg is jelenik az okosóra tesztünk itt a blogon. De tavaly óta a vívoactive 3 music-on is elérhető lett a Spotify. Üdv, Balázs